Nagyvilág

Tanzániai hajótörés: a halálos áldozatok csaknem kétharmada nő

A Viktória-tó tanzániai részén a múlt héten bekövetkezett kompbaleset 224 halálos áldozatának csaknem kétharmada nő - derül ki az Isack Kamwelwe tanzániai közlekedésügyi miniszter által hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból.

Kamwelwe közlése szerint az áldozatok között 126 nő, 71 férfi, 17 kislány és 10 kisfiú van.

Az előzetes vizsgálatok szerint a 101 férőhelyes MV Nyerere kompon 265 ember utazott. A mentőcsapatoknak 41 embert sikerült kimenekíteniük a vízből.

John Magufuli tanzániai elnök a hétvégi televíziós beszédében egyebek között arról beszélt, hogy a hajót irányító ember nem részesült hivatalos képzésben, és hogy a valódi kapitány nem volt a fedélzeten. Az államfő elrendelte a kapitány és a hajó irányításával foglalkozók őrizetbe vételét.

A tanzániai kompjáratokat üzemeltető TEMESA szóvivőjének múlt heti közlése szerint a hajó néhány hónapja esett át karbantartáson, két motorja pedig nagyjavításon.

Szintén a Viktória-tó tanzániai része volt a helyszíne a huszadik század egyik legsúlyosabb hajószerencsétlenségének is: 1996 májusában legkevesebb 615 ember lelte halálát, amikor az MV Bukoba nevű komp elsüllyedt.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Stringer

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik