Nagyvilág

Udo Bullmann: Orbán téved, az ő ideje nem jön el

A német politikus szerint a magyar kormányfő szemben áll mindazzal, amit Európa képvisel.

A 168 Órában  az Európai Parlament szociáldemokrata frakcióját vezető német politikus határkőnek nevezi a 7. cikkely szerinti eljárás megindítását. Udo Bullmann azt mondja, a Sargentini-jelentést, az Orbán-kormány hirdetésével ellentétben, nem a menekültpolitika miatt fogadták el, hanem azért, mert

a magyar kormány Orbán Viktor vezetésével évek óta, tervszerűen aláássa a demokráciát, a jogállamot, korlátozza a magyar állampolgárok jogait. A kritikus ügyek listája igen széles körű, kezdve a sajtó szabadságától és az egyetemi függetlenségtől egészen a civil szervezetekig, az alkotmányos jogok korlátozásáig, a választási rendszer manipulációjáig és a menekültek jogainak semmibevételéig.

Ezek nem egyes esetek, hanem a jogállam működésével kapcsolatos súlyos kifogások. Persze Orbán Viktor merev elzárkózása a menekültek ügyében szintén alapvető európai értékeket sért – teszi hozzá.

Szerinte a magyar kormányfő nagyot téved, ha azt hiszi, eljött az ő (a ’90-es évek antikommunista, keresztény és nemzeti érzelmű generációjának) ideje, és most ők jönnek a ’68-asok helyett. 

Európa a szabadság, az emberi jogok, a demokrácia, az egyenlő esélyek földrésze, az európaiak döntő többsége elkötelezett támogatója ezeknek az értékeknek. Olyanok jönnek tehát, akik ezt képviselik, és Orbán Viktor nincs közöttük.

A magyarok fele szerint nem lehet választáson leváltani a Fideszt
Bár a magyarok többsége még hisz abban, hogy demokráciában a legjobb élni, a magyar politikai életet illetően mély apátiába süllyedtek. Az emberek fele szerint demokratikus eszközökkel már nem lehet leváltani a Fideszt.

Ő és más jobboldali populisták meg akarják gyengíteni azokat az értékeket, amelyekre Európa épül, de ezt nem fogjuk megengedni nekik. Megtaláljuk a megfelelő válaszokat a jobboldali populisták kihívásaira. Felfedjük hazugságaikat, álmegoldásaikat, és reális válaszokat ajánlunk az emberek többségét foglalkoztató kérdésekre.

Udo Bullmann szerint tévedés, hogy a 7. cikkely szerinti eljárás elindítása erősítené a magyar miniszterelnököt, és Orbán Viktor is tudja, hogy a határozat elszigeteli őt. A szavazás

végre színvallásra kényszerítette néppárti barátait is, akik hosszú időn át udvaroltak neki.

Most az Európai Tanácson a sora, a nemzeti kormányokon a sor, hogy a salzburgi találkozón álljanak ki a demokratikus elvek mellett, ne hunyjanak szemet Budapest illiberális lépései felett.

Kiemelt kép: Europress Francois PAULETTO / CrowdSpark

Ajánlott videó

Olvasói sztorik