Nagyvilág

Pompeo: az USA megvágja a menekültkvótát

Az Egyesült Államok jövőre maximum 30 ezer menekültet fogad be.

Az Egyesült Államok jövőre az ideinél is kevesebb, maximum 30 ezer menekültet fogad be. Mike Pompeo szerint mivel más típusú oltalmat, segítséget is nyújtanak, így a korlátozást nem szabad a humanitárius segítségnyújtás egyetlen fokmérőjének tekinteni.

A külügyminiszter azt mondta, a befogadandó menekültek számának csökkentését biztonsági aggodalmak is magyarázzák.

Továbbra is felelősségteljesen átvizsgáljuk a menedékkérőket, annak elkerülésére, hogy olyanok lépjenek be országunkba, akik árthatnak nekünk

– fogalmazott.

A befogadási plafont Barack Obama elnöksége idején 110 ezerre emelték. Donald Trump tavaly 50 ezer főben korlátozta a befogadható menekültek számát, az idei évre pedig a kormányzat 45 ezres kvótát állapított meg. Amerikai lapinformációk szerint a külügyminisztérium és a Pentagon is 45 ezres kvótát szeretett volna eredetileg.

A Politico című lap értesülései szerint maga Mike Pompeo is a 45 ezres kvóta mellett foglalt állást. A Politico hozzátette: a döntés érzékelteti Donald Trump és kormányzata eltökéltségét a menekült- és bevándorlási politika szigorítását illetően. (mti)

Kiemelt kép: MTI/AP/Joseph Nair

Ajánlott videó

Olvasói sztorik