Nagyvilág

Kovács Zoltán: Magyarország tudja, mi az a szabadság

Magyarország és a többi kelet-európai nemzet tudja, mi az a szabadság, hiszen a kommunizmus idején megküzdött érte, ezért nagyon szerencsétlen dolog, hogy most a nyugat-európai politikai baloldal oktatja ki ezeket az országokat – mondta hétfőn Londonban az Európai Parlament múlt héten megszavazott Sargentini-jelentésére utalva Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő, aki magyar és brit újságírókkal tartott sajtóbeszélgetést Magyarország londoni nagykövetségén, kijelentette: a magyarországi helyzetről politikai vita folyik, amely sok tekintetben újabb kísérlet „az úgynevezett liberálisok részéről” a filozófiai-politikai véleménynyilvánítás monopolizálására és kisajátítására, és mindenképpen politikai bosszú is, mivel egyes szakpolitikai döntésekben „nem állunk be a sorba”.

Kovács Zoltán szerint az Európa jövőjéről folyó vita a föderalisták és a szuverenitáspártiak között zajlik, de sajnálatos módon mára szinte lehetetlenné vált az őszinte és nyílt eszmecsere e kérdésekről, a vita „kisajátított mivolta miatt”.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik