Nagyvilág

Megfojtotta 11 és 23 hónapos testvéreit egy 13 éves fiú

Nem tud szörnyetegként tekinteni az anyja arra a 14 éves, indianai fiúra, aki megfojtotta 11 és 23 hónapos testvéreit – írja a Fox News.

Az első áldozat, Desiree McCartney, a 23 hónapos kislány, a fiú féltestvére, májusban halt meg, öt nappal az után, hogy légzési nehézségek miatt kórházba szállították. Nathaniel Ritz, a fiú mostohaöccse néhány hónappal későbbi halálát, szintén fulladás okozta. Nem sokkal a kisfiú halála után, a tini bevallotta a hatóságoknak, hogy ő ölte meg a testvéreit. A kislányt egy törölközővel, a kisfiút pedig egy takaróval fojtotta meg.

A kamasz, aki a gyilkosságok idején csak 13 éves volt, a rendőröknek azt vallotta, azért végzett a testvérivel, hogy ne kellejen abban a pokolban élniük, amiben ő él. Azt, hogy pontosan mit ért ez alatt, már nem tudta kifejteteni. A fiú azt is mondta, hogy Istennel beszélt a testvéreiről, de hogy pontosan mit, azt nem árulhatja el, mert megígérte Istennek, hogy titokban tartja.

A srác nagyanyja azt vallotta, amikor ő kérdezte meg az unokáját a testvérei haláláról, a fiú azt válaszolta, a kicsik veszélyeztették az életformáját. Egy nagybácsi pedig azt, hogy a Nathaniel halála előtti napon, a tini mérges lett a kisfiú apjára, aki úgy megütötte, hogy vérezni kezdett az orra.

Az ügyészség közleménye szerint, a kamasz indítékai egyelőre tisztázatlanok. A jelenleg egy fiatalkorúak börtönében fogva tartott fiúra orvosi vizsgálatok várnak. Ezek eredményétől függ majd az is, hogy bíróság elé lehet-e állítani a tinit, illetve hogy úgy kell-e majd felelnie a gyilkosságokért, mintha azokat felnőttként követte volna el.

Christina McCartney, az anya azt mondja, a létező legszörnyűbb rémálomban él. Az egyik pillanatban még csodás családja volt, a következőben pedig már semmi mása, csak a végtelen fájdalom.

(Kiemelt képünkön Nathaniel Ritz és Desiree McCartney, fotó: Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik