Nagyvilág

Világvégepánik tört ki egy izraeli borjú születése miatt

Sokan az Armageddon, vagyis a világvége eljövetelének közelgésétől tartanak, miután egy vörös borjú jött világra Izraelben. Egy ószövetségi prófécia azt írja, miután tökéletesen vörös, folt nélküli üsző születik Jeruzsálemben, a zsidók felépíthetik a harmadik templomukat a Templom-hegyen, és akkor a messiással elérkezik az utolsó ítélet napja.

A kétezer éve először, nemrégiben született vörös üszőről a Templom Intézet nevű szervezett tett közzé videót a YouTube-on – írja a The Sun.

A brit lap megjegyzi, sok zsidó és keresztény fundamentalista köti az vörös üsző próféciájához a világvégét. Utóbbiak szerint, az állat születése Jézus második eljövetelét hirdeti, míg előbbiek, akik nem ismerik el Jézust messiásként, úgy gondolják, a valódi megváltó érkezését jelzi.

A Templom Intézetet a harmadik jeruzsálemi templom felépítését szorgalmazó zsidó fundamentalisták alapították 1987-ben. A szervezet többek között azon dolgozik, hogy vörös Angus marhák importált embrióinak segítségével, egy tökéletesen egészséges, vörös üszőt tenyésszenek ki, és ezzel beindítsák a prófécia beteljesülését. A videójukban azt írják, a nemrég született borjút jelenleg vallási szakértők vizsgálják, hogy tényleg megfelel-e a bibliai követelményeknek.

Bármilyen eredményre is jutnak, a harmadik templom felépítése jelenleg nehezen lenne kivitelezhető, mert a Templom-hegyen jelenleg az iszlám legszentebb templomai közül kettő áll: a Sziklamecset, illetve az el-Aksza-mecset.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik