Nagyvilág

Tízezer fős határőrséggel fékezné meg a migrációt az Európai Unió

Tízezer fős határőrség felállítását tervezi az Európai Unió a migráció megfékezésére – idézi az mfor.hu a Financial Timest. A pénzügyi napilap az Európai Bizottság belső dokumentumára hivatkozva azt írja, hogy az őrség 2020-ra állna fel, tagjai fegyvert viselhetnének, és az unió határain belül és azon túl is be lehetne vetni őket. Mint írták, az egység megállítaná az EU-ba érkező migránsokat és az uniós tagállamok közti illegális utazásokat, valamint felgyorsítaná azoknak a hazaküldését, akiknek elutasították a menekültkérelmét.

A határőrség tervét Jean-Claude Juncker EB-elnök szerdán jelenti be.

A cikk megjegyzi, hogy a határőrség terve azután született meg, hogy nyáron Olaszország nem engedélyezte több, menekülteket szállító hajó kikötését. Egy meg nem nevezett EU-s tisztviselő „az igazság pillanatának” nevezte a tervet, egy magasabb beosztású diplomata pedig arról beszélt, hogy amennyire csak lehet, ki akarják terjeszteni a külső határok védelmét, és ki akarják segíteni a „frontvonal” országait.

A tízezer fős őrség az Európai Határ- és Parti Őrség vezetése alatt fog működni, mely kiterjesztett jogokat kap arra, hogy információt cseréljen az EU-n kívüli államokkal, annak érdekében, hogy felgyorsítsák a migránsok visszaküldését.

Az őrséget a harmadik országokban is bevethetik, az adott, helyi kormányok beleegyezésével.

A határőrség java részét a mediterrán országokban fogják elszállásolni, ez pedig ezekben az országokban kényes kérdéseket vethet fel, amennyiben meg akarják őrizni a saját határőrségük szuverenitását. Egy ilyen, mediterrán országbeli tisztviselő a tervezetet kétélű kardnak nevezte a Financial Times érdeklődésére. „Jó, hogy lesz struktúra és hogy nő az erőnk, de mindig megvan a veszélye annak, hogy a szövetségi irányítás átveszi a nemzeti irányítás helyét.”

A határőrség tervét annak ellenére terjesztik a Bizottság elé, hogy a 2015-ös menekülthullám levonulása óta annak a migránstömegnek csak töredéke érkezik az EU-ba. Ez alapján a tervezet inkább tűnik az unió populistái által is fűtött morális pánikra adott válasznak. Az EU még júniusban mutatott be egy másik tervet, mely szerint az Európában már partra szállt menekülteket az unión belüli központokba gyűjtenék, és onnan irányítanák az újraelosztásukat, valamint a harmadik országokban létrehoznának úgynevezett „partraszállási platformokat”, ahová a menekülteket szállító, de még ki nem kötött hajókat terelnék. A migránsok itt adhatnák be a menekültkérelmüket, és itt várhatnák meg, míg azokat elbírálják. Ez a terv is nagyon korai szakaszában tart még – jegyzi meg az mfor cikke.

Az EU tervei között egy pozitívabb hangvételű program is szerepel a migráció kezelésére. Ezt afrikai országokban indítanák el, a lényege az lenne, hogy a szakképzett dolgozók az EU-ba szóló, hosszú idejű munkavállalási vízumért folyamodhatnának, így válhatnának legális bevándorlókká.

Kiemelt kép: Lengyel, valamint magyar rendőrök és katonák járőröznek a magyar-szerb határnál Röszke térségében 2016. szeptember 20-án. A V4 tagállamok határrendészeti együttműködésének keretében október 29-ig 25 lengyel rendőr és 24 határőr teljesített szolgálatot Magyarországon. (MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik