Nagyvilág

Lemondott a Los Angeles-i magyar ház alelnöke a kormányellenes kommentje után kialakult hisztéria miatt

Augusztusban írtuk meg, hogy Sárvári Álmos, Los Angeles-i magyar ház, a United Magyar House alelnöke a privát Facebook-profiljával kommentelt egy kormányelleneset, amire Széles Tamás Los Angeles-i főkonzul, Halász János és Kósa Lajos jóbarátja felhívta a a szervezet elnökét és közölte vele, hogy rúgja ki Sárvárit.

Pereházy Miklós viszont nem a magyar viszonyokhoz szokott hozzá és inkább meglepte, hogy miért kéne kirúgnia valakit a magánvéleménye miatt.

Ehhez képest Sárvári Álmos most magától lemondott posztjáról, szúrta ki a 444.hu.

Pereházy sajtótájékoztatót tartott, amelyben arról beszélt, a vitás szólásszabadsági felvetésből néhány hete már modernkori boszorkányüldözésbe fordultunk. Elmondta, hogy az ügy milyen sok kárt okozott a Magyar Háznak és annak a vezetőinek, és hogy a város magyar lakosságát kettéosztották az események.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a szervezet munkáját, melynek célja elsősorban a magyar kultúra fenntartása és terjesztése, mindig nagyvonalúan támogatta a mindenkori magyar kormány képviselete, különösen a Los Angelesi főkonzulátusi misszió.

A Facebook-bejegyzést követő retorzió, és a Magyar Házat érintő súlyos következmények eredményeként Sárvári Álmos benyújtotta lemondását, amit érdemei elismerése mellett elfogadtunk

– jelentette be Pereházy.

Sárári augusztus 21-én kelt leveléből idézett ezután, amelyben arról írt, lemondása oka a hisztéria, amit az ügy okozott, állításait és elveit viszont továbbra is fenntartja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik