Nagyvilág

Az orosz katonai hírszerzés ügynökei mérgezhettek novicsokkal

Theresa May szerint a Szkripal-ügyben szerdán megnevezett két orosz gyanúsított az orosz katonai hírszerzés (GRU) ügynöke – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a brit miniszterelnök.

A brit vádhatóság korábban bejelentette, hogy két orosz állampolgár, Alekszandr Petrov és Ruszlan Bosirov gyanúsítható Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal tavaszi angliai megmérgezésével.

May elmondta: ha a két gyanúsított bármikor megpróbálná elhagyni Oroszországot, az Egyesült Királyság intézkedni fog, hogy letartóztassák őket. Theresa May szerint igazuk volt azoknak az országoknak, akik Oroszországot sejtették a mérgezések mögött, és ezentúl közösen kell majd fellépni a GRU ellen.

A brit miniszterelnök kijelentette: az orosz katonai hírszerzés veszélyes a britek minden szövetségesére és állampolgárára. 

Az oroszok továbbra is tagadnak mindent

Moszkvának nem mond semmit Petrov és Bosirov neve – közölte szerdán újságírókkal Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.

„A sajtóban brit tisztségviselők nyilatkozatai jelentek meg a salisburyi és amesburyi ügyek gyanúsítottaival kapcsolatban. Oroszországhoz kötik őket. Ezek a nevek és fényképek azonban nekünk semmit sem mondanak” –mondta Zaharova.

„Ismételten felszólítjuk a brit felet, hogy a nyilvános vádaskodásról és az információval való manipulálásról térjen át a gyakorlati együttműködésre az igazságügyi szervekkel” – tette hozzá az orosz külügyi szóvivő.

(MTI, Guardian)

Kiemelt kép: Theresa May és Vlagyimir Putyin orosz elnök, Europress/AFP PHOTO/SPUTNIK/ALEXEI DRUZHININ

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik