Nagyvilág

Kiszáradóban vannak Izrael vízforrásai

Elapadóban vannak Izrael vízforrásai az izraeli vízügyi hatóság szerint – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

A vízügyi hatóság vasárnap kiadott jelentése szerint öt aszályos esztendő után annyira drámai a helyzet, hogy ha a következő télen átlagos vagy akár annál nagyobb mennyiségű csapadék esne, már az sem tudná megállítani a vízforrások kiszáradását, miközben ráadásul várhatóan ismét átlag alatti lesz csak csapadék.

Izrael legnagyobb édesvízi tartalékának, a Kinneret-tónak (bibliai nevén: Genezáreti-tó) az összes eddig mértnél alacsonyabb a vízállása.

A súlyos változás már szabad szemmel is jól látható: néhány éve Máágan kibucnál egy szigetecske tűnt fel a vízben, amely néhány napon belül már félszigetté válik, mert a part felé eső részekről eltűnt a víz.

Ezért a tóból már nem pumpálnak vizet az országos hálózatba, sőt azt tervezik, hogy a tengervíz-sótalanító telepek vizét fogják visszavezetni a Kinneret kiszáradásának megakadályozására.

A 10-es kereskedelmi tévé híradása szerint már jelenleg is a sótalanítók fedezik a lakossági vízfogyasztás mintegy 80 százalékát, és a jelenleg működő öt sótalanító mellé két újabbat fognak építeni.

A Kinneret mellett a források hozama és a felszín alatti édesvízkészlet is drasztikusan csökken: az elmúlt öt év súlyos szárazsága nyomán mintegy 2,5 milliárd köbméternyi víz hiányzik.

Izrael helyzete azonban még így is viszonylag jónak tekinthető a kiszáradással küzdő térségben a szomszédos országokhoz képest, mert előzetesen felkészültek az ínséges időkre tengervíz-sótalanítók és – a lakossági fogyasztás közel 80 százalékát ipari-mezőgazdasági felhasználásra visszaforgató – víztisztító telepek építésével.

Amikor a víz értékesebbé válik, mint az arany
Sosem fordult még elő, hogy a világ valamelyik nagyvárosában elfogy a víz. Nem tudni, meddig tart majd a szükségállapot Fokvárosban, de egy biztos: minden helyi lakos élete a feje tetejére áll.

Kiemelt kép: Europress/Hans-Jürgen Truöl/picture-alliance/DPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik