Nagyvilág

Kétmillió eurót költött a magyar kormány egy iraki falura

Közel kétmillió eurós magyar adományból újították fel Irakban azt a keresztény települést, amelyet az Iszlám Állam tarolt le – írta a Magyar Idők hétfőn. A helybeliek köszönetük jeléül átkeresztelték városukat: úgy nevezik, hogy Tell-Aszkuf, azaz Magyarország leánya.

A lapnak adott interjúban Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára elmondta: az elmúlt másfél évben összesen 4,5 milliárd forintot fordítottak az üldözött keresztények megsegítésére annak érdekében, hogy ne kényszerüljenek migrációra. A programok közül kiemelkedőnek nevezte Tell-Aszkuf teljes újjáépítését. 

A Ninivei-fennsíkon található települést 2014-ben rohanta le és foglalta el az Iszlám Állam, majd üldözte el az ott élő 1300 keresztény családot. A harcok következtében 900 épület sérült meg. A települést közel kétmillió eurós magyar adományból teljesen felújították, és ezer család már vissza is tért lakóhelyére.

A helyettes államtitkár szerint a kereszténység napjainkban a világ legüldözöttebb vallása, a keresztényeknek több mint nyolcvan országban hátrányos megkülönböztetésben van részük, ami széles skálán nyilvánul meg, a vallási jogok megtagadásától egészen a népirtásokig, és minden európai embert érint.

Úgy vélte, Európa jelenlegi állapotát jól mutatja a keresztényüldözésre adott válasza, egészen pontosan annak a hiánya. Nyugat-Európában ugyanis e tragikus jelenség tudatos letagadásával viszonyulnak a keresztényüldözés problémájához.

A lap kérdésére Azbej Tristan elmondta: azok a politikai és egyházi szereplők, akik Európában nem közönyösek az üldözött keresztények sorsa iránt, elismerik a Magyarország által indított programot, amelyben a kormány az átláthatatlan nemzetközi szervezetek vagy más köztes szereplők helyett a támogatást közvetlenül a fenyegetett közösségekhez juttatja el.

(MTI)

Kiemelt képünk illusztráció, a szintén magyar támogatással épült iskola látható rajta az iraki Erbílben, MTI/Emmi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik