Nagyvilág
Moszkva, 2017. április 7.
Az orosz védelmi minisztérium honlapján közreadott videofelvételrõl készített képen Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivõje nyilatkozatot tesz a Szíria elleni amerikai légicsapásokról Moszkvában 2017. április 7-én. Donald Trump amerikai elnök elõzõ nap légicsapást rendelt el manõverezõ robotrepülõgépek bevetésével a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul az április 4-i feltételezett vegyifegyver-támadásért. (MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium)

Civilek elleni vegyifegyver-támadást jósol az orosz kormány Szíriában

Angolul beszélő szakértők érkeztek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban létrehozott feszültségcsökkentési övezet déli részébe, hogy ott két napon belül megrendezzenek egy, a civil lakosság elleni vegyifegyver-támadást – jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője újságíróknak vasárnap Moszkvában.

„A mérgező hatóanyagot tartalmazó lőszerrel sorozatvetőkről a tervek szerint a következő két napon belül mérnek csapást Kafer-Zait településre, Habittól hat kilométerre délre” – mondta. „A régión kívüli érdekelt erők ily módon készítenek elő ismét jelentős provokációkat Szíria területén, mérgező anyagok felhasználásával, a helyzet hirtelen destabilizálása és a békefolyamat fenntartható dinamikájának megszakítása érdekében” – tette hozzá a tábornok.Konasenkov egy nappal korábban azt is állította, hogy a brit titkosszolgálatok a Hajat Tahrír as-Sám terrorszervezet (az egykori an-Nuszra front) közreműködésével vegyifegyver-támadásokat szerveznek Szíriában, hogy ezzel ürügyet szolgáltassanak egy, az arab ország elleni amerikai-brit-francia rakétatámadásra. Szavai szerint ennek érdekében nyolc tartály klórgázt szállítottak Idlíb tartományba.  A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy néhány napja a Perzsa-öbölbe érkezett a The Sullivans amerikai torpedóromboló, a fedélzetén 56 cirkálórakétával, a katari al-Udeid légi támaszpontra pedig egy B-1B amerikai hadászati bombázót vezényeltek 24 levegő-föld cirkálórakétával.

Az Egyesült Államok tavaly Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel támadta a szíriai légierő sajráti légi támaszpontját, ahonnan Washington szerint az Idlíb tartománybeli Hán Sejkún település elleni vegyifegyver-támadást végrehajtó harci gép felszállt. Idén áprilisban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország több mint 100 rakétát lőtt ki egy damaszkuszi kutatóintézetre, a köztársasági gárda törzsére, a légvédelmi erők támaszpontjára, több katonai repülőtérre és katonai raktárakra. A három ország a csapást egy, a Damaszkusz közeli Dúma város elleni állítólagos vegyifegyver-támadással indokolta.

(Kiemelt kép: Igor Konasenkov, MTI/EPA)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2008. október 26.
Elhunyt Buss Gyula a Thália Színház tagja. A kép 1955. július 14-én készült a Princ, a katona című film forgatásán, jobbra Ernyei Béla.
MTI Fotó: Keleti Éva
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.