Nagyvilág

Az összes állatot meg kell semmisíteni Európa második legnagyobb sertésfarmján

A Románia délkeleti részén fekvő Braila megyében egy hozzávetőleg 140 ezer sertést tartó kereskedelmi farmot támadott meg az afrikai sertéspestis – közölte szombaton a helyi állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság.

Gicu Dragan, a szakhatóság Braila megyei kirendeltségének vezetője az Agerpres hírügynökségnek szombaton elmondta: a lényegében három farmból álló kereskedelmi egység a Tebu Consult Braila cégé, a 135-140 ezer állatot tartó farm Európa második legnagyobb ilyen létesítménye. A hatóság pénteken küldte vizsgálatra a beteg állatok mintáit, az eredmények pedig igazolták, hogy az afrikai sertéspestis betegítette meg az állatok egy részét.

Az összes állat megsemmisítését hétfőn fogják elkezdeni. 

A szakhatóság vezetője elmondta: feltételezésük szerint a járvány a Dunán keresztül terjedt el Braila megyében, hiszen a farmokat a folyó vizéből látták el. Dragan szerint a folyóban döglött disznókat találtak korábban, amit vélhetően felelőtlen állampolgárok dobtak a vízbe, akiknek állatait szintén megtámadta a gyógyíthatatlan kórokozó.

Braila megyében 19 településen összesen 34 gócpontot fedeztek fel, más farmokon is kimutatták a kórokozó jelenlétét, az egyik legnagyobb volt az, amelyikben 35 ezer sertést tartottak.

A román hatóságok a héten közölték, hogy Romániában tíz megyét érint a 41-ből az afrikai sertéspestis, 156 településen összesen 725 gócpont szerepelt akkor a hatóságok nyilvántartásában.

(MTI)

Kiemelt kép: AFP PHOTO / Daniel MIHAILESCU

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik