Nagyvilág

Trump lemondta a külügyminisztere észak-koreai látogatását

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy lemondta Mike Pompeo külügyminiszter jövő hétre Észak-Koreába tervezett látogatását.

Az elnök azzal indokolta döntését, hogy nincs előrehaladás Észak-Korea atomfegyver-mentesítésében, amiért Kínát okolta.

Azt kértem Mike Pompeo külügyminisztertől, hogy a jelenlegi helyzetben ne menjen el Észak-Koreába, mert az az érzésem, hogy nem tudunk megfelelő előrehaladást elérni a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésében

– mondta Donald Trump.

A döntést az első kommentárok meglepetéssel fogadták, hiszen az elnök a héten a Fox televíziónak adott interjújában – kitérve Észak-Koreára is – kifejezetten sikeresnek mondta a júniusban Szingapúrban tartott csúcstalálkozóját Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, és elismerően szólt a phenjani fejleményekről is.

Mike Pompeo csütörtökön sajtókonferencián jelentette be, hogy a jövő héten látogatást tesz Phenjanban, Stephen Biegunnal, az aznap kinevezett, észak-koreai ügyekért felelős főmegbízottal. Ez lett volna a negyedik, és a szingapúri amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó óta pedig a második alkalom, hogy az amerikai diplomácia irányítója Phenjanba utazott volna.

A héten a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) és a washingtoni Johns Hopkins Egyetemhez tartozó 38North kutatóközpont egybehangzó jelentést tett közzé arról, hogy Észak-Korea leállította a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését.

A kínai határ közelében található telepen hordozórakétákat állítanak össze, és a létesítményt folyékony üzemanyagú hajtóművek fejlesztésére is használják. Szakemberek szerint a telepnek központi szerepe van az észak-koreai ballisztikusrakéta-programban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik