Nagyvilág

Indonéz földrengés: már 515 halálos áldozat

Hivatalos források szerint 515-re emelkedett az indonéz Lombok és Szumbawa szigeteken pusztító földrengés halálos áldozatainak a száma - derült ki a kormány által kedden közzétett friss adatokból.

Az áldozatok 80 százaléka az augusztus 5-i, 6.9-es erősségű rengésben vesztette életét, míg a többi az előző, július 29-i földmozgáskor, illetve a most vasárnap bekövetkezett két újabb, nagy erejű rengésben.

Sutopo Purwo Nugroho, az indonéz katasztrófavédelmi hatóság szóvivője mindezt egy sajtótájékoztatón ismertette, hangsúlyozva, hogy a kormány komoly erőfeszítéseket tesz a természeti csapásban megrongálódott vagy összeomlott közel 74 ezer ház újjáépítésére, a vasárnap bekövetkezett újabb földrengés azonban egyelőre hátráltatja ezeket az erőfeszítéseket.

A vasárnapi, 6,9 erősségű földrengés a korábban csak kisebb károkat szenvedett épületek közül sokat súlyosan megrongált, vagy teljesen lerombolt – tette hozzá.

Europress/AFP

Az indonéz elnökre, Joko Widodóra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy a földrengéseket országos katasztrófának minősítse, azonban a katasztrófavédelem szóvivője úgy véli, erre nincs szükség, s hozzátette, hogy Indonéziának nincs szüksége külföldi segítségre sem.

Még egy olyan ország is, mint Japán, ahol sok a földrengés, csak egyszer kért külföldről segítséget, mikor 2011-ben egy időben sújtotta földrengés és cunami

– mondta.

A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés. A Föld aktív és szunnyadó tűzhányóinak csaknem háromnegyede abban a térségben található.

Kiemelt kép: Europress/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik