Nagyvilág

Bezárták a fiataloknak létrehozott szerb-orosz katonai kiképzőtábort

A szerb rendőrség közfelháborodást követően pénteken bezáratta azt a fiatalok számára létrehozott szerb-orosz katonai kiképzőtábort, amelyet ezen országok szélsőjobboldali csoportjai hoztak létre a Belgrádtól délnyugatra fekvő Zlatibor-hegységben.

A kiképzőtáborról, amelyben szerb veteránok mellett a kelet-ukrajnai konfliktusövezetet megjárt orosz katonák irányították fiatalok fegyveres kiképzését, először a Nin című szerb hírmagazin számolt be csütörtökön.

Szerb-orosz katonai kiképzőtábort hoztak létre fiataloknak a Zlatibor-hegységben
„Nem háborúra, hanem védekezésre készítjük fel őket" – mondta a tábor egyik szervezője.

A lap úgy tudja, hogy a táborban 44 résztvevőt, 10 és 24 év közötti fiatalokat, köztük 10 lányt, képeztek ki lő- és szúrófegyverek, valamint robbanószerek használatára. Az AP amerikai hírügynökség szerint hasonló tábort szerveztek tavaly Oroszországban is.

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter a tábor bezáratását a többi között „a gyermekek elleni lehetséges visszaélésekkel” indokolta. Hozzáfűzte: a résztvevőket hazaküldték.

Az eredetileg augusztus 18-ig tartó tábor szervezői viszont azzal érveltek, hogy önvédelemre, valamint a hagyományos szerb-orosz barátság ápolására oktatták a gyermekeket. A Nin Zeljko Vukelicet, a szerb veteránszövetség elnökét idézve arról számolt be, hogy az 1. Hazafias Fiatalok Tábora néven meghirdetett táborban a 12 órás fegyveres kiképzést követően esténként három órát szentelnek a „hazafias történelemleckéknek a szerb háborúkról, illetve az orosz-szerb kapcsolatokról”.

„Adjatok a gyerekeknek labdákat a fegyverek helyett” – írta pénteki kommentárjában a belgrádi Blic című napilap.

(MTI)

Kiemelt képünk illusztráció, Macedóniában készült egy kiállításon. Europress/Robert ATANASOVSKI/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik