Nagyvilág

Nyolc év postáját engedték át Cisz-Jordániába: tíz tonnánál is nehezebb volt a szállítmány

Izrael engedélyezte, hogy a 2010 óta Jordániában felgyülemlett több mint tíz tonna postai küldeményt átvegye és végre kézbesíthesse a ciszjordániai palesztin postai szolgálat – közölte az izraeli hadseregnek a palesztin civil lakosság ügyeivel foglalkozó szervezete, a Cogat csütörtökön.

Huszein Szavafta, a palesztin postaszolgálat vezetője elmondta, hogy a postai küldemények nyolc év után a múlt héten jutottak el Ciszjordániába, ahol jelenleg is folyik a hegyekben álló küldemények rendszerezése. Az AFP francia hírügynökségnek egy tisztviselő azt mondta: még legalább két hétbe fog telni a kézbesítés.

A küldemények között internetes rendelések, sőt, még egy kerekesszék is van.

Izrael ellenőrzi Ciszjordániát, így a postai szolgálatot is. A külföldről feladott, palesztin területekre címezett leveleknek először az izraeli postaszolgálaton kell átmenniük.

Allam Mússza palesztin tájékoztatási miniszter kedden azzal vádolta meg a zsidó államot, hogy nem tesz eleget egy 2016-os megállapodásnak, amelynek értelmében már engedélyezni kellett volna, hogy a külföldön feladott küldemények közvetlenül a palesztin postához kerüljenek.

A Cogat tájékoztatása szerint

ezt az egyszeri alkalmat Izrael jó szándékának jeleként engedélyezték,

miközben folynak a tárgyalások a Mússza által nehezményezett kérdés megoldásáról.

A Cogat nem közölte, miért tartották vissza 8 évig a szóban forgó küldeményeket, de hírforrások azt sugallták, hogy biztonsági és adminisztrációs okokból.

Kiemelt kép: MENAHEM KAHANA / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik