Nagyvilág

Három napot töltött egyedül az erdőben egy kétéves japán kisfiú

24.hu
24.hu

2018. 08. 15. 20:48

Három napot túlélt a tomboló hőségben egy japán erdőben eltűnt kétéves kisfiú. A kis Fudzsimoto Josiki nagyapjával és bátyjával indult sétára Jagamucsi délnyugati régióban vasárnap, ahol eltűnt.

Rendőrök és önkéntesek indultak a keresésére, a műveletben nyomkövető kutyákat, kamerával felszerelt drónokat és helikoptereket is bevetettek. Végül szerdán

önkéntesek találták meg Josikit, aki egy kövön ücsörgött, meztelen lábait egy kis pocsolyában hűtötte. 

A hatóságok közlése szerint a kétéves kisfiút kórházba szállították, de nem voltak nagyobb sérülései, csak néhány karcolása, szervezete pedig enyhén kiszáradt.

Josiki nagyon nehéz körülmények között élt túl három napot: a térségben az elmúlt napokban olykor 34 Celsius-fokra emelkedett a hőmérséklet. A fiú még a születésnapján is egyedül volt az erdőben: hétfőn töltötte be második életévét.

Sajtóértesülések szerint Josiki akkor tűnt el, amikor a nagypapa egyedül küldte haza: a kisfiú elfáradt, nem akart már sétálni. Mindössze száz méterre voltak a háztól, ahol a gyereket anyja várta. Josikit végül alig néhány száz méterre otthonától találták meg.

Kiemelt kép: Yamaguchi Police

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Szkopje, 2018. október 5.
Nikola Gruevszki volt  macedón miniszterelnök a macedón fellebbviteli bíróságra érkezik Szkopjéban 2018. október 5-én. A bíróság megerõsítette a Gruevszki ellen hivatali visszaélés miatt kiszabott kétéves börtönbüntetést. A politikust májusban ítélte el egy szkopjei bíróság amiatt, hogy miniszterelnökként befolyást gyakorolt egy páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a gyõztesnek kihirdetett autókereskedõ utólag jutalékot fizetett neki, illetve õ maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót. (MTI/EPA/Georgi Licovszki)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.