Nagyvilág

Felismerhetetlen volt a holtteste: brutálisan végezték ki szomszédai az egykori gyermekgyilkost Walesben

Három embert gyanúsított meg a rendőrség az 54 éves David Gaut brutális meggyilkolásával. Az férfit olyan durván verték össze, hogy alig sikerült azonosítani a holttestét, amit ötven késszúrás borított. Gaut nemrég szabadult a börtönből, ahol több mint harminc évet ült, egy 17 hónapos kisfiú megkínzásáért és meggyilkolásáért – írja a The Sun.

A szabadulása után a Wales déli részén fekvő New Tredegar egyik önkormányzati lakásába költöző Gaut próbált kicsit ködösíteni a múltjával kapcsolatban. A szomszédok szerint nyíltan beszélt róla, hogy börtönből szabadult, ahol harminchárom évet töltött, de azt mondta, hogy egy katona lelövése miatt ültették le meg, illetve, hogy ártatlan, csak annak idején csőbe húzták.

Az egyik szomszéd azonban egy levélen meglátta az új lakó középső nevét: Tracy. Ezt furának találta, úgyhogy a Google-ben rákeresett a férfi teljes nevére, és megtudta az igazságot.

Az akkor 21 éves Gautot 1985 júliusában ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, 17 hónapos Marky Pickthall megkínzásáért, és megöléséért. A gyermek anyja, az akkor 21 éves Jane Pickthall együtt járt Gauttal. A nő egy este megkérte férfit, hogy vigyázzon a két kisgyermekére, míg ő megiszik néhány italt a barátnőivel.

Amikor hazaért, Gaut azt mondta neki, minden rendben, a gyerekek alusznak. A nő lefeküdt a férfival, majd elaludtak. Az anya másnap találta meg a kisfia holttestét egy felborult fiókos szekrény alatt a gyerekszobában. Gaut megpróbálta balesetnek beállítani a halálesetet, a boncolás azonban kimutatta, hogy a kisfiút durván bántalmazták, rugdosták, a talpát pedig megégették, mielőtt meghalt.

David Gaut holttestét szombaton délután találták meg. Brutális meggyilkolásával három szomszédot, egy 23, egy 47, és egy 51 éves férfit gyanúsítanak.

(Kiemelt képünkön New Tredegar, fotó: Google Street View)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik