Nagyvilág

11 éhező gyereket és három nőt mentettek ki egy új-mexikói nyomortanyáról

Tizenegy, egy és 15 éves közötti gyereket szabadítottak ki bűnözők egy düledező tanyájáról Új-Mexikóban. A rendőrség két férfit letartóztatott az ügyben.

Egy rendőrtiszt elmondta, hogy a gyerekek szegénységben, nagyon nyomorúságos körülmények között éltek. A műveletre egy nyomozás keretében került sor, amelyet a múlt év végén indítottak a georgiai Jonesboróban. Ennek során a 39 éves Siraj Wahhajot azzal vádolták meg, hogy elrabolta hároméves gyermekét, akit azóta sem találtak meg.

Jerry Hogrefe taosi serif augusztus 2-án házkutatást rendelt el a férfi feltételezett rejtekhelyén, a vidéki Amaliában. A gumiabroncsokkal és földfallal elkerített, lakókocsiszerű rozoga viskóban rajta kívül egy másik férfi, Lucas Morten bujkált. A házkutatás elrendelésére egy üzenet szolgáltatott alapot, amelyben azt írták: éheznek, ételre és vízre van szükségük – mondta el Hogrefe.

Augusztus 3-a reggelén több mint tíz rendőrtiszt megindította a razziát a földbe ásott, vezetékes víz, csatorna és áram nélküli nyomortanya ellen, ahol két, gépkarabéllyal felfegyverzett férfit, három nőt és tizenegy gyereket találtak. A helyi rendőrség szerint a cipőt nem viselő, piszkos rongyokba burkolt emberek leginkább harmadik világbeli menekültekhez hasonlítottak.

 

Wahhajot gyermekrablás, Mortent pedig szökevény rejtegetése miatt tartóztatták le. A három nőt – akik vélhetőleg a gyermekek anyjai – előzetes letartóztatásba helyezték, hogy kihallgassák őket. A rendőrség azt gyanítja, hogy a keresett kisfiú néhány héttel korábban még a nyomortanyán élt, de egyelőre senki sem közölt részleteket ügyében.

(képek: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik