Nagyvilág

A britek a demokráciát féltik az álhírektől

Egyebek mellett törvényt módosítanának és adót vetnének ki a közösségi médiára.

Az álhírek demokráciára gyakorolt veszélyeire figyelmeztetnek a brit parlament alsóházának médiáért felelős bizottságának tagjai. A testület elnöke vasárnap úgy vélte, az interneten terjedő álhírek kezdik kiszorítani a valódiakat. Damian Collins, a digitális, kulturális, média- és sportbizottság elnöke a BBC adásában azt mondta, az emberek nehezen ismerik fel a hamis híreket.

A bizottság hét végén ismertté vált előzetes jelentésében a közösségi média szigorúbb szabályozását sürgette a demokrácia védelmében.

A BBC szerint a kormány „digitális ujjlenyomat” bevezetését tervezi a választási hirdetésekre vonatkozóan, azaz megkövetelné, hogy be lehessen azonosítani azt, aki az internetes politikai kommunikációt közzéteszi. A jelentés a Cambridge Analytica adatkezelési botránya nyomán született.

A londoni székhelyű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó céget az a vád érte, hogy politikai megrendelésekre közösségi portálok, főleg Facebook-felhasználók adataival élt vissza, többek között az uniós tagságról tartott 2016-os brit népszavazásnál és az ugyanabban az évben rendezett amerikai elnökválasztásnál.

A parlamenti bizottság jelentése összeállítása előtt tájékozódott a választási manipuláció lehetőségeiről és arról is, hogy az orosz titkosszolgálatok miként befolyásolták a szavazásokat Facebookon futtatott hirdetésekkel. Damian Collins szerint a népszerű közösségi portál nem tudott arról, mi folyik a felületein.

Épp ezért érezzük úgy, hogy veszélyt jelent a demokráciánkra –

mondta az álhírek terjedéséről.

Ha ezek az eszközök annyira erőteljesek, hogy egyetlen gombnyomással világszerte milliókat érnek el velük, ha hatékonyan tudják használni őket a hamis információk terjesztésében anélkül, hogy bárhol is szerepelne a forrás, akkor ez olyan veszély, amellyel szembe kell szállnunk

– tette hozzá.

A jelentés szerint az emberek egyre inkább a közösségi médiából, semmint a kommunikáció hagyományos formáit, a televíziót, a nyomtatott sajtót vagy a rádiót használva tájékozódnak. Ráadásul valószínűleg meg sem kérdőjelezik a közösségi hálón megosztott információ hitelességét, mert legtöbben bíznak az ismerőseikben.

Az álhírek formája széles skálán mozoghat a szatírától a paródián át a manipulált képekig és a propagandáig.

A testület javaslatai között szerepel a brit választási törvény korszerűsítése a modern világ követelményeinek megfelelően, egy új adó bevezetése a közösségi médiára, amely bevételeiből digitális műveltségi programokat finanszíroznának iskolákban, az internetes hirdetések nagyobb átláthatóságának megteremtése vagy épp a személyes adatok és a személyiségi jogok fokozottabb védelme.

A parlamenti bizottság a tervek szerint év vége előtt ismerteti végleges jelentését, a brit kormány pedig várhatóan még idén közzéteszi javaslatait az internet és a közösségi média biztonságosabbá tételéről. (mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik