Nagyvilág

Így reagált az ellenzék a kormányfő tusványosi beszédére

Az ellenzéki pártok egymás után reagáltak Orbán Viktor, a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor szombati fórumán elmondott beszédére.

Az MSZP elnöke szerint nagyon messze van a magyar valóságtól a kormányfő által Tusnádfürdőn felvázolt kereszténydemokrácia. Tóth Bertalan az MSZP Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor beszédére szombaton. A feltöltött videóban elmondta: a Fidesz nem független az európai elittől, hiszen tagja annak a pártcsaládnak, amely az Európai Bizottság és az Európai Parlament tagjainak többségét adja.

Tóth Bertalan közölte, a valóság nagyon messze áll attól, amit a miniszterelnök kereszténydemokráciának gondol.

Ma Magyarországon több tízezer család kilakoltatás előtt áll, a devizahitelek problémáját nem oldották meg, lezüllesztették az egészségügyet – mondta.Azt firtatta, belefér-e a kereszténydemokráciába, hogy „pártkatona” legyen a legfőbb ügyész, a miniszterelnök volt gázszerelőjének cégeit európai uniós és magyar közbeszerzésekből hizlalják fel, a közmédiában csak és kizárólag kormánypropaganda szóljon, vagy az, hogy ellenfélnek tartják a közélet tisztaságával foglalkozó civil szervezeteket.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nem lehet a Kárpát-medencét újjáépíteni az EU nélkül, az EU nélkül nem lehet beszélni közép-európai fejlődésről, gazdasági térségről, szabad nemzetek együttműködéséről.

A Jobbik szerint Orbán Viktor tusványosi beszéde arra utal, hogy a kormányfőnek Magyarország sorsánál fontosabbak európai politikai ambíciói.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szombaton az MTI-nek azt mondta: a kormányfő beszédében többször utalást tett arra, hogy magát európai vezetőként is el tudná képzelni. Megjegyezte, a kormányfőnek „nem másokat kellene legyőznie, hanem saját démonait”.

Megfelelő alázattal kellene vezetnie az országot, és tudomásul venni, hogy a választók fele nem a Fidesz-KDNP politikájára szavazott – közölte. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy Orbán Viktor ne keverje össze a szolidaritást a lojalitással – fogalmazott Mirkóczki Ádám, aki szerint Orbán Viktor csak azzal szolidáris, aki hozzá lojális.

A szóvivő cinizmusnak nevezte a kormányfő azon szavait, miszerint a nyugati országokat nem is tartja demokráciának.

Mirkóczki Ádám kiemelte: éppen Orbán Viktor volt az, aki a szólásszabadságot és a sajtószabadságot leépítette, és a demokrácia alapját jelentő közjogi intézményeket felszámolta. Több olyan intézmény van – például a médiatanács, az Alkotmánybíróság vagy az ügyészség –, amely úgymond független, miközben „pártkatonákkal vannak tele” – jegyezte meg.

Mirkóczki Ádám külön kiemelte: Orbán Viktor többször említette a nemzetegyesítést és annak sikerét.

Azt a „gyalázatot” viszont mélyen elhallgatta, hogy 2005-ben szintén Tusványoson megígérte, csak akkor támogatják Románia uniós csatlakozását, ha az erdélyi magyarok számára biztosítja a területi autonómiát. Ezt Románia nem tette meg, 2007-ben a Fidesz-KDNP mégis megszavazta Románia csatlakozását – közölte a szóvivő.

Hozzátette, a Jobbik bízik abban, hogy a Vajdaságban élő magyarokkal ezt nem teszik meg, és Szerbia uniós csatlakozását csak akkor támogatja a Fidesz-KDNP, ha biztosítják a területi autonómiát az ottani magyarok számára.

Az LMP úgy látja, hogy Magyarország miniszterelnöke továbbra is egy olyan alternatív valóságot épít, ahol a propaganda határoz meg mindent. A párt álláspontja szerint valóban foglalkoznunk kell azzal a komoly témával, hogy az Európai Unió súlyos működési problémákkal küzd. Különösen fontos ezt akkor hangsúlyozni, mikor olyan, új típusú kihívásokkal állunk szemben, amelyek Európa jövőjét döntően befolyásolhatják. Az LMP meggyőződése, hogy az elkövetkező idők valódi tétje az, hogy képesek leszünk-e azokat a változástatásokat végrehajtani, amelyek által az EU képessé válik a hatékony fellépésre.

Mint írták, a miniszterelnök a Kárpát-medence újjáépítéséről is beszélt, de ennek keretében belül megoldási javaslatokat nem fogalmazott meg a legsúlyosabb problémák kapcsán: a magyar fiatalok százezreinek elvándorlása, a vidéki térségek leszakadása. Az LMP szerint amikor a Kárpát-medence újjáépítéséről beszélünk, akkor először ezeknek az óriási kihívásoknak a hatékony megoldásával kell foglalkozni.

Hozzátették, Orbán Viktor szerint az ő modellje működik. Az LMP ezzel szemben úgy látja: ma Magyarországon a munka milliók számára nem ad biztos megélhetést, fizetőssé vált az egészségügy, a Fidesz által létrehozott oktatási rendszer pedig tragikus eredményeket produkál. A miniszterelnök pedig kitart a megszorításokra és alacsony bérekre alapuló, a munkavállalói jogokat szétverő, a külföldi nagyvállalatokat adókedvezményekkel támogató bukott gazdaságpolitika mellett.

A Fidesz által elképzelt gazdaságpolitikai modell miatt pedig magyarok százezrei vándorolnak el hazánkból, ami a valódi nemzeti tragédia.

A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint Orbán Viktor kormányfő tusnádfürdői beszédében „hadat üzent Európának, hadat üzent a magyar embereknek és hadat üzent a szabadságnak”.

Rónai Sándor szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktor totális európai politikai és kulturális konfliktusokkal, valamint nemzetállamok és régiók kulturális harcával terhelt Európa képét vetítette elénk. Teljesen világos, hogy a magyar miniszterelnök nem közös európai hazában hisz, hanem egy Magyarország vezette, keleties Közép-Európában gondolkodik – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Szerinte Orbán Viktor már nem nyugati, hanem keleti fővárosokat tekint példának, például Ankarát vagy Moszkvát, így a jövő évi európai parlamenti választás tétje is világos:

a harmincas évek nacionalista országát és világképét követő Európára, vagy pedig a Merkel és Macron vezette egységes, erős európai gondolkodásra szavazunk.

A DK szóvivője szerint a miniszterelnök hazudott a menekültválságról, amelynek már vége van, így az EP-választás sem erről a témáról szól majd, hanem arról, hogy a jövő Európája képes lesz-e olyan teljesítményre, amellyel versenyre kelhet az Egyesült Államokkal vagy Kínával.

„Nem kevesebb, hanem több Európára van szükség”, nem háborús eszmékre, hanem értő párbeszédre, nem felelősséget hangoztató Magyarországra, hanem partnerségre – mondta Rónai Sándor, aki szerint ha Magyarország élni és békében építkezni akar, “akkor Orbánnak buknia kell”.

Kiemelt kép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője felszólal a Mit kezdjünk a kétharmaddal? című fórumon a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2018. július 27-én. Mellette Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője (b2), Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő (b) és Keresztes László Lóránt, a Lehet Más a Politika társelnöke (b4). (MTI/Veres Nándor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik