Nagyvilág

Kiadtak egy holland csalót Magyarországnak

Holland csalót adtak ki a spanyol hatóságok Magyarországnak. A férfi egy végelszámolás alatt álló cég video- és stúdiótechnikai eszközeit elsikkasztotta és külföldre szállíttatta.

A 49 éves holland gyanúsított ügyvezetőként dolgozott egy filmgyártással foglalkozó cégnél. Miután 2012 júliusában elrendelték a társaság végelszámolását, többszöri felszólítás ellenére sem adta át a végelszámolónak a cég technikai eszközeit. Előzőleg pedig a társaság autóját, taggyűlési hozzájárulás nélkül, a felesége nevére íratta.

Az ügyvezető azzal is károkat okozott a cégnek, hogy a társaság számlájáról felvett pénzt nem fizette be a pénztárba, jogalap nélkül engedélyezett kifizetéseket egy másik, szintén az ügyvezetése alatt álló cégnek. Mindezzel a társaságnak több mint 260 millió forint kárt okozott a férfi.

A BRFK a holland állampolgár ellen 2018 júniusában európai elfogatóparancsot adott ki. Ennek alapján fogták el a gyanúsítottat Spanyolországban.

A spanyol hatóság a férfit csütörtökön a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren átadta a BRFK nyomozóinak, akik üzletszerűen elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt hallgatták ki.

A férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik