Nagyvilág

Találkoztak a délszláv háború veteránjai, verekedés lett a vége

Erőszakba torkollott csütörtökön Szarajevóban a délszláv-háború veteránjainak tüntetése – közölte a Klix.ba hírportál. A demonstrálók újságírókra támadtak.

Több száz veterán vonult Szarajevóba a parlament elé, ahol a képviselők a délszláv háború résztvevőinek járó pénzügyi juttatásokról vitáztak. A demonstrálók azt követelték, hogy a parlament fogadja el azt az új törvényjavaslatot, amely szerint minden 57 évét betöltött veteránnak, aki nem rendelkezik munkaviszonnyal, az állam járulékot biztosít.

A Bosznia-Hercegovina hadserege és a boszniai horvát védelmi tanács (HVO) volt tagjai több órára lezártak egy forgalmas útkereszteződést a városban, kocsikat rongáltak meg, majd többen a eseményről tudósító újságírókra is rátámadtak.

A beszámolók szerint minden ok nélkül vasrudakkal kezdték ütlegelni a Klix hírportál fiatal fotóriporterét, majd az Al-Dzsazíra munkatárság is megverték, aki kollégája segítségére sietett. A fotóriportert kórházba kellett szállítani – írták a lapok. A rendőrség nagy erőkkel védte a parlament épületét is.

A törvénytervezetet korábban már elfogadta a Nemzetek háza (Dom naroda), most a Képviselőháznak kell róla szavaznia (Zastupnicki dom). A Nemzetek házának tagjait az egyes kantonok parlamentjei jelölik, míg a Képviselőház tagjai a parlamenti választásokkal szerzik mandátumaikat. A demonstrálók keddig adtak határidőt ez utóbbinak, hogy elfogadja a törvényjavaslatot.

Ajánlott videó mutasd mind

Megfejtették az első tojás rejtélyét

Rákérdeztünk arra is, a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, illetve miért voltak az akár többször tíz tonnás állatoknak csupán görögdinnye méretű tojásaik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.