Nagyvilág

Okos húzás volt Trumptól: az általa indított vámháború miatt meg kell menteni az amerikai farmereket

Az amerikai kormányzat 12 milliárd dolláros azonnali segélyt nyújt a farmergazdáknak a vámtarifák miatti veszteségeik enyhítésére – jelentette be Sonny Perdue, az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztere. A tárcavezető közölte, hogy a segítséget azoknak a gazdáknak adják, akik nehéz helyzetbe kerültek – a miniszter megfogalmazásában – „a megtorlásként hozott törvénytelen vámtarifák” miatt. Az agrárminiszter ezzel a Trump-kormányzat által foganatosított védővámok nyomán az amerikai portékákra kivetett kínai, kanadai mexikói és európai uniós védővámokra utalt.

Sonny Perdue leszögezte: a támogatást háromféle módon nyújtják: készpénzben, állami felvásárlásokkal, valamint a kereskedelem előmozdításának segítésével.

A ma meghirdetett program határozott kiállás amellett, hogy más nemzetek nem hatalmaskodhatnak a mi mezőgazdasági termelőink felett azért, hogy az Egyesült Államokat meghátrálásra késztessék

– jelentette ki a miniszter. Hangsúlyozta azt is, hogy az állami támogatás rövidtávú megoldás, és csak addig tart, amíg az Egyesült Államok és partnerei között nem születik hosszú távra szóló kereskedelmi megállapodás.

A miniszter közölte azt is, hogy a tárca számításai szerint az amerikai portékákra külföldön kivetett vámok miatt eddig 11 milliárd dolláros kár érte az amerikai gazdákat.

(MTI)

(Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök tapsol, miután az amerikai-mexikói határon megépítendő mintegy 3200 kilométer hosszú fal hasznos felületének napelemmel való bevonásáról beszélt az Iowa állambeli Cedar Rapidsban tartott nagygyűlésen 2017. június 21-én. (MTI/EPA/Tannen Maury)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik