Nagyvilág

Kuba az alkotmányban nyit utat az azonos neműek házassága előtt

Az új kubai alkotmány megnyitná az utat az azonos neműek házassága előtt – közölte szombaton Homero Acosta, a kubai államtanács titkára az alkotmánytervezet parlamenti beterjesztésekor és a dokumentumról szóló vita megkezdésekor. Előtte a törvényhozás plenáris ülésén megerősítették az új kormányt.

Kuba kommunista, egyúttal férfidomináns társadalmában az 1959-es forradalom után üldözték a homoszexuálisokat, sokukat kényszermunkatáborba zárták. Fidel Castro később bocsánatot kért az intézményes homofóbiáért. Részben Castro unokahúgának, Mariela Castrónak a közbenjárására pedig az utóbbi évtizedben az ország nagy utat tett meg a melegek jogainak érvényesítése terén. De az azonos neműek házasságának elismeréséig még nem jutottak el.

Az új alkotmányban már két személy – nem pedig egy nő és egy férfi – egyesüléseként határoznák meg a házasságot. Acosta szerint ez megerősíti az emberek egyenlőségének és az igazságosságnak az elvét. Hozzátette, hogy az alkotmány népszavazás általi jóváhagyása után még törvénymódosításokra lesz szükség a melegházasság lehetővé tételéhez.

Kuba lépése beleillik abba a latin-amerikai tendenciába, hogy az egyházak tiltakozása ellenére egyre több országban engedélyezik az azonos neműek házasságát – állapította meg a Reuters hírügynökség. Így volt ez Argentínában, Brazíliában, Kolumbiában, Uruguayban és Mexikó egyes részein. Kubában is öt protestáns egyház közös nyilatkozatot adott ki júniusban, amelyben kijelentették, hogy a Biblia szerint házasságot kizárólag egy nő és egy férfi köthet.

A parlamenti vita várhatóan három napig tart, és ha a képviselők elfogadják az alkotmánytervezetet, akkor azt népszavazásra bocsájtják. A referendum időpontját még nem tették közzé, de a várakozások szerint még az év végéig megtartják.

A szigetország jelenlegi alkotmányát 1976-ban fogadták el a 2016-ban elhunyt Fidel Castro kubai vezető elnöksége idején. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik