Nagyvilág

Egy hete nincs víz egy nagyobb romániai városban

Az emberek az utcára vonultak, hogy a polgármester és a vízmű vezetőinek lemondását követeljék.

Egy hete nincs víz a 140 ezer lakosú romániai Bákóban, mert meghibásodott egy fővezeték – derül ki a kolozsvári Maszol tudósításából. Az emberek vödrökkel a vállukon állnak sorba, a helyi kórház vezetése pedig bejelentette, hogy a helyzet megoldásáig csak sürgős műtéteket vállalnak. A hatóságok napi 70 ezer liter ivóvizet és 500 ezer liter használati vizet biztosítanak a lakosságnak.

Az utóbbi két évben hatodjára fordul elő, hogy a város víz nélkül marad. Az emberek dühösek, az utcára vonulva követelték a kormánypárti polgármester és a regionális vízszolgáltató illetékeseinek lemondását. A polgármester találkozott a tüntetőkkel, de a megoldáshoz nem kerültek közelebb.

A város egy 65 km hosszú fővezetéken, az úzvölgyi vízgyűjtő tóból kapja a vizet. Ebből egy 45 kilométeres szakaszt 2011-ben felújítottak az előző polgármester idején, a mostani városvezető azonban kifogásolja a kivitelezést, és az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél akar feljelentést tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik