Nagyvilág

Trump nagyon érzi: olyanra festeti át az amerikai elnöki repülőgépet, amilyen az orosz

Most, hogy elnökségének legrosszabb napjait éli Donald Trump amerikai elnök, miután odahaza kemény támadások érik Vlagyimir Putyinnal tartott sajtótájékoztatón tett kijelentései miatt (inkább az orosz elnöknek hisz Trump az amerikai választásokban való orosz beavatkozást illetően, mint a saját titkosszolgálatának), egy másik kínos ügybe lavírozhatja magát.

Ez volt Trump eddigi legbutább húzása, katasztrófa is lett a vége
Eleve butaság volt belemenni a helsinki találkozóba, mert már a létrejöttével Putyin nyert. Oroszországot Trump Amerika szintjére emelte.

Pedig elvileg csak egy ártatlan, akár könnyen meg is indokolható változtatás lenne, hogy az elnök megváltoztatja az elnöki repülőgép, az Air Force One színét, átalakíttatja egy kicsit a gép belső felszerelését. Az Air Force One jó ideje világoskék-fehér színű, John F Kennedy és felesége, Jackie Kennedy választotta ki az 1960-as években, hogyan nézzen ki az elnöki gép. Előtte pedig piros és arany színű volt a repülőgép. A jövőben azonban vörös, fehér és kék lesz – így határozott most Trump, erről ő maga nyilatkozott a CBS-nek.

Ezek ugyan az amerikai zászló színei, de a BBC összeállításában felidézi, hogy számos kritikus arra mutat rá, hogy az orosz elnöki gépnek is ilyen a dizájnja, meg a franciáé és a kínaié is.

Trump azt szeretné, hogy az elnöki gép színe mozduljon el a Jackie Kennedy-féle színtől és legyen még inkább amerikai.

Trump a mostani kéztörlők puhaságával sincs megelégedve, és nagyobb elnöki ágyat akar látni az elnöki gépben – akkorát, amekkorát a saját magánrepülőjén megszokott.

Az új, Trump-féle elnöki gép 2021 előtt aligha készül el.

(Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump Glasgow-ba érkezik 2018. július 15-én az Air Force One-nal. Fotó: Jeff J Mitchell/Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik