Nagyvilág

Elmezavara miatt nem ítélik el Holodenko volt feleségét, aki megfojtotta gyermekeiket

Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két gyermeke meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.

Ruben Gonzalez ítéletének értelmében Szofia Cigankova elmegyógyintézetbe kerül. A védelem és az ügyészség is egyetértett a döntéssel.

Az akkor 30 éves művész 2016 márciusában holtan találta két kislányát, az ötéves Nikát és az egyéves Michelát külvárosi otthonukban. A házaspár pár hónappal korábban adta be a válókeresetet.

A pár 2010-ben házasodott össze, és 2015 novemberében nyújtott be válókeresetet. A család otthonába 2014-ben kétszer is kihívták a rendőrséget rendzavarás miatt.

A vád szerint a nő megfojtotta a gyermekeit. A tragédiát követően a zavartan viselkedő, szúrt sebektől vérző Cigankovát elmeszakértők vizsgálták, és mielőtt a tárgyalása megkezdődhetett volna, elmeállapota miatt kezelést is kapott, tavaly azonban már a tárgyalásra alkalmasnak nyilvánították.

Az ukrán származású Vagyim Holodenko a Fort Worthben négyévente rendezett rangos Van Cliburn Zongoraversenyen 2013-ban aratott győzelmének köszönhetően vált világszerte ismertté, mára a legnagyobb koncerttermek és fesztiválok állandó szereplője Európában és Amerikában egyaránt.

Holodenko 2001-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny bronzérmese lett Budapesten, ezután több koncertet is adott Magyarország vezető zenekaraival.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik