Nagyvilág

Harmincegy embert ítéltek halálra Egyiptomban

Harmincegy embert ítéltek halálra csütörtökön Egyiptomba két bírósági eljárásban – jelentette a MENA egyiptomi hírügynökség.

Közülük 18 embert a Nílus-deltában fekvő ez-Zagázíg város bíróságán ítéltek halálra nem jogerősen. Egy rendőr és egy biztonsági őr meggyilkolása miatt állították őket bíróság elé, és azt is a terhükre rótták, hogy az állami intézmények elleni erőszakcselekményekre buzdítottak. Mindnyájan tagjai a Muzulmán Testvériség mozgalomnak, amelyet betiltottak Egyiptomban, miután a hadsereg 2013-ban elmozdította Mohamed Murszi államfőt.

Iszmáilíja városában csütörtökön 13 embert ítéltek halálra, akik 2016-ban megszöktek a börtönből. A helyi média iszlamista fegyvereseknek nevezte őket. A vádlottak közül hét ellen távollétükben hoztak egyelőre nem jogerős ítéletet.

A Mohamed Murszi megbuktatása után hatalomra kerülő, majd kétszer is elnökké választott Abdel-Fattáh esz-Szíszi hivatali ideje alatt az egyiptomi hatóságok lecsaptak a feltételezett muzulmán szélsőséges fegyveresekre, és több száz embert – köztük a Muzulmán Testvériség számos tagját vagy támogatóját – ítélték halálra, és tucatszám hajtottak végre kivégzéseket.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik