Nagyvilág

Itt vannak az első képek a barlangból kimentett gyerekfocistákról

Egy kórteremben lábadoznak.

A thai kormány közzétette az első képeket azokról a fiúkról, akiket több mint két hét után tudtak kimenteni a barlangból, ahol június 23-án benn ragadtak.

A BBC értesülései szerint a fiúkat erősen benyugtatózták, mielőtt egyesével kihozták őket, hogy ne essenek pánikba a sötét, szűk vízalatti járatokban. A mentés során a gyerekeket az őket kísérő búvárok egyikéhez szíjazták, a száraz részeken pedig hordágyon vitték át őket.

Korábban a thai miniszterelnök tagadta a fiúk benyugtatózását, azt mondta, csak enyhe szorongásoldót kaptak. Számos forrás szerint azonban a gyerekek csak részben voltak tudatuknál, amikor kiértek velük a barlangból.

A fiúk egy hétig maradnak kórházban, utána még egy hétig otthon lábadoznak. Az első kimentett csoport tagjai már rendes ételt kapnak, a második csoport szerdától kap. Súlyos fertőzést nem kaptak el a gyerekek.

Az első négy kimentett fiút már meglátogathatták családtagjaik, szerda estétől a második csoport tagjai is fogadhatnak látogatókat.

(Fotók: Europress – Thai government public relations department (PRD) / Government spokesman bureau / AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik