Nagyvilág

Négy gyereket kimentettek a barlangból, legalább fél napig készülnek az akció folytatására

Négy gyereket kihoztak a barlangból, ezután a mentést az éjszkára felfüggesztették, 10-20 órára van szüksége a mentőcsapatoknak, hogy előkészítsék az akció folytatását

– összegezte – The Guardian tudósítása szerint – a vasárnap történeteket sajtótájékoztatóján Narongsak Osottanakor, a thaiföldi barlangban rekedt fiúk mentésének irányítója, aki hozzátette azt is, mielőtt elkezdik a második szakaszt, minden körülményt mérlegelniük kell.

Mestermunka volt

–  így értékelte a mentési műveletet, amelyben tizenhárom külföldi és öt thai búvár vett részt. A kihozott fiúkat helikopterrel szállították a helyszíntől körülbelül nyolcvan kilométerre működő Chiang Rai kórházba, mindannyian jól vannak. Az első gyerek kimentése körülbelül három óráig tartott. Hogy vasárnapra biztosan nem folytatódik az akció, azt jelzi az is, hogy a thai haditengerészet hivatalos Facebook-oldalán szép álmokat kívánt mindenkinek.

A futballcsapat még június 23-án tűnt el, majd kilenc nappal később két brit búvár talált rájuk négy kilométerre a bejárattól és nagyjából egy kilométerre a földfelszín alatt. Azóta több mint ezer haditengerész, búvár és önkéntes dolgozik azon, hogy épségben kihozzák a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő barlangrendszerben rekedt 11 és 16 év közötti gyerekeket és 25 éves edzőjüket.

Az amerikai elnök, Donald Trump a Twitteren jelentkezett be, és jelezte, országa mindenben segíti a thai kormány munkáját:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik