Nagyvilág

Illegális béranyaság: 32 terhes nőt vettek őrizetbe Kambodzsában

Kambodzsában 32 terhes nőt vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy tagjai egy illegális béranya műveletnek, amelyben kínai ügyfelek számára hordanak ki gyereket – közölte egy bírósági tisztviselő pénteken.

A fővárosban, Phnompenben két lakásban tartott rajtütést követően öt további embert, köztük egy kínai állampolgárt, vettek őrizetbe embercsempészet vádjával.

I Rin, a fővárosi bíróság szóvivője elmondta, hogy a terhes nőket a múlt hónapban végrehajtott rajtaütésekben fogták el és 32-őt közülük határon átívelő embercsempészettel vádoltak meg.

Előzetes letartóztatásba helyezték őket.

Kambodzsa népszerű nemzetközi célpontjává vált az olyan pároknak, akik arra kényszerültek, hogy gyereküket más hordja ki, és ez a gyakorlat bírálói szerint nem más, mint a szegény, kambodzsai nők kizsákmányolása. Az ilyen művelet 2016 óta bűncselekménynek számít az indokínai országban.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 32 nőnek fejenként tízezer amerikai dollárt ígértek, ha kihordják magzatukat kínai ügyfeleik számára.

Amikor egy nő teherbe esik, akkor 500 amerikai dollárt kap – közölte a rendőrség. A csecsemő megszületésekor pedig havonta háromszázat kap a tízezer dollárból megmaradt összeg teljes letörlesztéséig.

Kambodzsában azt követően burjánzott el a béranyaságra épülő iparág, hogy a szomszédos Thaiföldön betiltották az addig ott virágzó, de jórészt szabályozatlan béranya-közvetítést

Kiemelt kép: AFP PHOTO/TANG CHHIN Sothy

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.