Nagyvilág

Hét turista meghalt Thaiföldön, amikor felborult a hajójuk

Hét holttestet emelt ki a vízből a thaiföldi haditengerészet Phuket szigeténél, ahol előző nap felborult egy hajó a háborgó tengeren 105 emberrel a fedélzetén. Több tucat kínai turistát eltűntként tartanak nyilván – jelentették be a hatóságok pénteken.

A hajótörés áldozatainak száma ezzel nyolcra emelkedett – mondta el Phuket tartomány szóvivője, Busaya Jaipiem. Összesen 49 embert eltűntként tartanak nyilván.

A kutatásban részt vevő több mint harminc búvár a nap folyamán elsősorban a Phoenix nevű hajó roncsát vizsgálja át túlélőket keresve. A thaiföldi haditengerészet négy hajója és egy helikopter segíti munkájukat. Phuket kormányzója, Noraphat Plodthong abban reménykedik, hogy a hajó fogságába esett emberek közül néhányan túlélték a szerencsétlenséget.

A főként kínai turistákat szállító Phoenix a riasztás ellenére merészkedett a monszun évszakban viharos Andamán-tengerre, és egy ötméteres hullám felborította.

Előző napi hírek szerint egy másik, kisebb hajó is szerencsétlenül járt a térségben, amelynek utasait sikerült biztonságban partra szállítani. A népszerű turistaparadicsom hatóságai korábban figyelmeztetést adtak ki, hogy a jövő hét elejéig nagyon rossz időjárási körülményekre lehet számítani heves esőzéssel és széllökésekkel a turistaparadicsom térségében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik