Nagyvilág

Nyolc csecsemőt gyilkolt meg egy brit egészségügyi dolgozó

Őrizetbe vett kedden a brit rendőrség egy egészségügyi dolgozót, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolt nyolc csecsemőt, és meg akart ölni további hatot a nyugat-angliai Chester egyik kórházának újszülött osztályán.

A hatóságok nem közöltek részleteket a gyanúsított nőről.

A rendőrség keddi közlése szerint nyolc esetből indultak ki, de immár az osztályon 2015 márciusa és 2016 júliusa között bekövetkezett 17 haláleset és 15, nem halálos kimenetelű keringés-összeomlás körülményeit vizsgálják.

Az ügy természete és a folyamatban lévő vizsgálatok részeként számos szakorvossal egyeztettünk annak érdekében, hogy biztosítsuk a nyomozás lehető legalaposabb lefolytatását

– mondta a nyomozás vezetője.

A rendőrség naprakészen tájékoztatja az áldozatok hozzátartozóit minden fejleményről.

A kórház igazgatója úgy fogalmazott, „nem volt könnyű elhatározni magunkat, hogy megkérjük a rendőrséget: nyomozzon az ügyben. De mindent meg kell tennünk, amit tudunk, hogy megérthessük, mi történt itt, és megadhassuk a családoknak az általuk oly kétségbeesetten áhított válaszokat.”

A kórház hivatalosan arra kérte a hatóságot, zárja ki, hogy a csecsemők nem természetes halállal haltak meg. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik