Nagyvilág

Rosszullét miatt lemondta programjait a japán uralkodó

Rosszullét, szédülés miatt lemondta és elhalasztotta programjait a 84 éves Akihito japán császár – közölte az uralkodóház hivatala hétfőn. A gyengélkedő uralkodónak orvosa pihenést javasolt.

A palotából származó értesülések szerint Micsiko császárné hajnalban orvost hívott erősen verejtékező férjéhez. A doktor megállapította, hogy keringési gondok miatt nem jutott elég vér Akihito agyába. A császárt egy ideig orvosi megfigyelés alatt tartják. Egy magas rangú kormányzati tisztségviselő úgy tudja, hogy az uralkodó állapota nem ad okot különösebb aggodalomra.

A császár hétfői kötelezettségeinek egy részét Micsiko császárné vállalta át, köztük a találkozót Ajako hercegnővel, a császár néhai unokatestvérének legifjabb lányával. Ajako nemrég bejelentette, hogy egy közrendű férfival köti össze életét. Micsiko ennek alkalmából az uralkodó jókívánságait tolmácsolta a hercegnőnek.

Akihito tavaly decemberben egészségügyi okokra hivatkozva bejelentette, hogy 2019 április végéig lemond a krizantém trónról, és átadja helyét Naruhito koronahercegnek. Az elmúlt kétszáz évben nem volt példa a japán császár lemondására. Legutóbb 1817-ben történt hasonló, amikor Kókaku császár átadta a trónt fiának.

A közkedvelt uralkodópár azt tervezi, hogy a következő hónapokban felkeresi Japán történelmének kulcsfontosságú helyszíneit. Idén már ellátogattak Okinavára, ahol a második világháború áldozataiért mondtak imát, és Fukusimába, ahol a 2011-es pusztító földrengés és szökőár túlélőivel találkoztak.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Pool for Yomiuri /Yomiuri/The Yomiuri Shimbun

Ajánlott videó

Olvasói sztorik