Nagyvilág

Vége a belgrádi főpályaudvarnak

Vasárnaptól nem közlekedik többé vonat a belgrádi főpályaudvarról, 134 év után bezárták a szerb főváros központjában található épületet, ezentúl egy külvárosi, a központ tehermentesítésére létrehozott pályaudvar lesz a végállomás.

Az 1884-ben emelt főpályaudvar műemlékvédelem alatt álló épülete a továbbiakban történelmi múzeumként működik tovább.

Az utolsó vonat szombaton 21 óra 45 perckor indult el Belgrád központjából, a Belgrád-Budapest nemzetközi járatot több tucatnyian búcsúztatták.

A központi pályaudvaron eddig naponta mintegy kétszáz személy- és teherszállító vonat fordult meg, a 16 nemzetközi, 56 helyközi és 90 helyi járat ezentúl a Prokop nevű külvárosi állomásról indul útnak, és itt lesz a végállomása is.

A központi pályaudvar felszámolása során a Száva folyó partján futó síneket felszedik, és az ott található melléképületeket is lebontják, a helyükön pedig a néhány éve elindított, Belgrád a vízen elnevezésű projekt objektumait húzzák fel.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik