Nagyvilág

„Ledöntjük Brüsszel falait” – összefogná a populistákat az olasz belügyminiszter

Miután pártját kormányra segítette Olaszországban, Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője azt a célt tűzte ki maga elé, hogy létrehozza és sikerre viszi jövőre a hasonló gondolkodású nacionalista pártok európai szövetségét.

Olaszországban a következő harminc évig kormányon maradunk, Európában pedig megalakítjuk a populisták szövetségét és ledöntjük Brüsszel falait

– mondta Salvini az észak-olaszországi Pontidában tartott pártünnepen. Úgy fogalmazott, „az egyik oldalon az elit, a bankok, a migráció sorakozik és vele szemben a nép és a munka”.

Az olasz pártvezér elmondta, az a terve, hogy nemzetközi populista szövetség alakuljon, amely véleménye szerint az EP-választásokon megszerzi a többséget. Hozzátette, hogy a populista kifejezés dicséretnek számít nála.

Matteo Salvini kijelentette, hogy ő dönt az olaszországi kikötők lezárásáról a nem kormányzati szervezetek hajói előtt, és a kikötési engedély megtagadása továbbra is érvényes marad.

Felmérések szerint a márciusi választásokon valamivel több mint 17 százalékot szerzett Liga azóta stabil 30 százalékra erősödött, megközelítve kormánykoalíciós partnere, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatottságát.

Kiemelt kép: MIGUEL MEDINA / AFP
 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik