Nagyvilág

Börtönt kapott Szaakasvili Tbilisziben

24.hu
24.hu

2018. 06. 28. 18:40

A tbiliszi városi bíróság hat év börtönre ítélte távollétében Miheil Szaakasvili volt georgiai elnököt Valerij Gelasvili egykori ellenzéki képviselő 2005-ös bántalmazásának ügyében – jelentette csütörtökön a georgiai közszolgálati televízió.

Szaakasvilit a többi között hivatali visszaéléssel és az ellenzéki georgiai Köztársasági Párt volt képviselője ellen 2005-ben elkövetett súlyos testi sérülésekkel járó támadás megszervezésével vádolták.

2007 szeptemberében az akkor ellenzékben lévő és elnöki babérokra törekvő Iraklij Okruasvili volt védelmi miniszter az Imedi tévéállomás műsorában többek között azzal vádolta a hivatalban volt Szaakasvili elnököt, hogy 2005-ben utasította a belügyminisztériumot Valerij Gelasvili “megbüntetésére”. Az ellenzéki képviselőt fényes nappal összeverték. A tettesek soha nem kerültek elő.

Szaakasvili 2004 januárja és 2007 novembere, majd 2008 januárja és 2013 novembere között volt Georgia elnöke. 2013-ban külföldre távozott, 2015 májusában megkapta az ukrán állampolgárságot, aminek következtében megszűnt georgiai állampolgársága. 2016 novemberéig a dél-ukrajnai Odessza megye kormányzói tisztségét látta el. Később azonban összekülönbözött Petro Porosenko ukrán elnökkel, majd távozott posztjáról, és ellenzéki pártot alapított Ukrajnában Új Erők Mozgalma néven. Az ukrán államfő 2017 nyarán megfosztotta ukrán állampolgárságától, jelenleg hontalan.

A volt kormányzó tavaly őszig külföldön tartózkodott, majd szeptemberi visszatérése után pártjával számos kormányellenes tüntetést szervezett az ukrán fővárosban. Híveinek egy csoportja állampolgárságától való megfosztása óta folyamatosan a parlament épülete előtt sátorozott, ahol többször össze is csapott a rendfenntartókkal. Az ukrán ügyészség meggyanúsította Szaakasvilit, hogy erőszakos hatalomátvételre készül Ukrajnában, ezért február 12-én őrizetbe vették egy kijevi étteremben, és még aznap kitoloncolták Ukrajnából Lengyelországba, ahonnan később áthelyezték Hollandiába.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2014. március 25.
Turisták bőröndjeikkel egy zebránál állnak Budapesten, a Rákóczi úton 2014. március 25-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.