Nagyvilág

Egy év börtönt kapott Slobodan Milosevic özvegye

Visszaélés és felbujtás miatt egy év börtönbüntetésre ítélte a belgrádi felsőbb bíróság szerdán Mira Markovicot, a többek között népirtással vádolt Slobodan Milosevic volt szerb elnök özvegyét.

A nőt távollétében ítélték el, mert már több mint egy évtizede Oroszországban él, és hiába adtak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot 2005-ben, Moszkva nem adta ki Belgrádnak. 2010-ben Oroszország közölte, hogy Mira Markovic politikai menekültként tartózkodik az országban, ezért nem tartóztatható le az Interpol elfogatóparancsa alapján.

A 76 éves Mira Markovicot azzal vádolták, hogy 2000-ben a Jugoszláv Baloldal (JUL) nevű párt vezetőjeként nyomást gyakorolt a kormány egyik bizottságának tagjaira, hogy állami tulajdonú lakásokat törvénytelen módon osszanak szét az általa megjelölt személyek között.

Milosevic, valamint pártja és befolyásos felesége hatalmát 2000. október 5-én döntötték meg, Milosevicet pedig a következő év áprilisában fogták el, és adták ki a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéknek.

Pere 2002-ben kezdődött, hatvan vádpontban folyt ellene eljárás, egyebek mellett népirtással, emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel és etnikai tisztogatással vádolták, ám ítélet végül nem született, mert 2006-ban meghalt.

Elfogása után felesége és fia Oroszországba menekült az igazságszolgáltatás elől, mivel feltételezhető volt, hogy mindketten tudtak Milosevic tetteiről, és támogatták céljai megvalósításában.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/FILES/KOCA SULEJMANOVIC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik