Nagyvilág

Kiábrándító statisztika a magyar fizetésekről: lemaradtunk, már a régióban is

Az mfor.hu az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) statisztikái alapján vizsgálta meg, hogyan keresnek a magyarok nemzetközi összehasonlításban. Rosszul.

A magyar fizetések a lista végére kerültek, az OECD-tagállamok körében csupán egyetlen országban van ennél kisebb átlagfizetés, Mexikóban. A 2017-re vonatkozó friss adatsor szerint Magyarországon a vásárlóerő-paritáson számolt átlagos bér 22 576 dollár volt a korábbi 20 825 dollár után.

A  régiónkat tekintve is a legkevesebbet keresik a magyarok, de pozitív változás figyelhető meg: míg 2016-ban a közvetlenül előttünk álló szlovák átlagtól (24 328 dollár) 13, tavaly már csak 7,2 százalékkal voltunk elmaradva, a csehek átlagához képest 11, a lengyelhez pedig 16,5 százalék hiányzik.

. Tavaly egyébként a legnagyobb mértékben az izlandi kerestek nőttek, 10,1 százalékkal, a magyar bérnövekedés üteme a második volt, 8,4 százalék, amit a litván (7,6 százalék), a lengyel (4,5 százalék) és cseh (4,3 százalék) követett. Tavaly az OECD adatai szerint Luxemburgban, Svájcban és Izlandon volt a legmagasabb az átlagfizetés, néhány ezer dollárral meghaladta a 60 ezret. Ettől nem sokkal marad el Ausztria: 50 349 dollár volt tavaly az átlagbér, vagyis kétszer jobban keresnek az osztrákok a magyaroknál.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik