Nagyvilág

Ujhelyi: A Néppárt beszavazta Orbán vejét a Sargentini-jelentésbe

Miközben a Fidesz és lakájmédiája hevesen támadja Judith Sargentini holland EP-képviselőt és „sorosozza” az általa jegyzett parlamenti jelentést, a kormánypártiak sunyi módon elhallgatják, hogy az eredeti szöveget épp a konzervatív néppárt és a jobboldali Öt Csillag mozgalom képviselői formálták még keményebbé.

Ujhelyi István, az MSZP brüsszeli képviselője kedden közleményben tette helyre, valójában honnan is érkeznek az Orbán-kormánynak címzett kritikák Brüsszelből. Ujhelyi szerint egyáltalán nem az a helyzet, mint amit itthon sulykolnak a kormány közeli újságok, tévék.

A LIBE bizottság által hétfőn nagy többséggel elfogadott dokumentumhoz 263 módosító javaslat érkezett. Ezek jelentős részét épp a Fidesz európai képviselői adták be. Az ő javaslataikat azonban a szakbizottság jobb- és baloldali többsége közösen leszavazta, szemben azokkal a módosítókkal, amelyek lényegesen szigorítanak az Orbán Viktor kormányával szemben egyébként is meglehetősen kemény dokumentum szövegén.

Különösen figyelemreméltó, hogy a Fidesz pártcsaládját alkotó néppárti és a szélsőjobboldali frakcióban ülő, frissen olasz kormányzópárttá avanzsált Öt Csillagos Mozgalom súlyos hangvételű módosító javaslatait is megszavazták, méghozzá jobboldali támogatással.

A jelentésbe így bekerülő bekezdések egyike megemlíti Tiborcz Istvánt is, korrupcióval vádolva az általa korábban vezetett, uniós forrásokat szabálytalanul felhasználó társaságot. A hivatkozott szövegrészlet kimondja, hogy az OLAF súlyos szabálytalanságokat és összeférhetetlenségeket talált egy, az érintett időszakban a magyar miniszterelnök veje által irányított cég ügyeit ellenőrző vizsgálata során.

Amikor az Európai Parlament és az európai közösség a magyarországi jogtiprásokat, a demokratikus intézményrendszer leépítését és az állami szintű korrupciót kéri számon, akkor a magyar állampolgárokat védi a Fidesz hatalmi gátlástalanságával szemben. A Fidesz jobban tenné, ha befejezné a magyar nemzet megtévesztését és szembenézne saját bűneivel, ami miatt Magyarországot ismét a szégyenpadra lökték.

– hangsúlyozta Ujhelyi István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik