Nagyvilág

Kisteherautóval támadtak egy holland napilap székházára

Szervezett bűnözői körök állhatnak az eset mögött.

Kisteherautóval hajtott egy férfi az egyik legnagyobb holland újság, a De Telegraaf székházába, majd felgyújtotta a járművet keddre virradó hajnalban – tudósított az AP hírügynökség. A támadásban senki nem sérült meg. Az elkövető egy másik autóval menekült el a helyszínről.

A szerkesztőség és a hatóságok is szervezett bűnözői köröket sejtenek a támadás hátterében. A múlt héten a Panorama című hetilap amszterdami épületére páncéltörő rakétával lőttek, ők a De Telegraafhoz hasonlóan nagy figyelmet fordítanak a hollandiai szervezett bűnözésre.

A holland hatóságok felajánlották a De Telegraafnak és négy másik médiumnak, hogy megerősítik védelmüket. Mark Rutte miniszterelnök szerint a szabad sajtót érte támadás.

Paul Jansen, a De Telegraaf főszerkesztője elmondta, hogy a lapot és újságíróit többször megfenyegették, az elkövetők sokkolni akarták őket a támadással, de nem hagyják magukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik