Nagyvilág

Robbanás az új etióp miniszterelnök nagygyűlésén, halottak

A színpadra szánt gránát robbant a tömegben.

Robbanás történt szombat délelőtt Abij Ahmed, az áprilisban hivatalba lépett etióp miniszterelnök nagygyűlésén Addisz-Abebában.

A miniszterelnök nem sokkal később az állami televízióban azt mondta, néhányan meghaltak, többen megsérültek. Az áldozatok pontos száma nem ismert.

A detonáció nem sokkal Abij Ahmed beszéde után történt, a kormányfőt a testőrei kimenekítették.

Egy szervező arról beszélt, hogy a tömegben gránát robbant, melyet a színpadra akart valaki felhajítani.

Áprilisi hivatalba lépése óta Abij Ahmed bejelentette, hogy szabadon enged több tízezer politika okból bebörtönzött elítéltet, megnyitotta az ország állami szektorát a külföldi befektetések előtt, valamint bejelentette, hogy feltétel nélkül elfogadja a békemegállapodást a sokak által Etiópia ősellenségének tekintett Eritreával.

Utóbbi bejelentését sokan megütközéssel fogadták, főleg a két ország határvidékén és a kormánykoalícióban részt vevő Tigraji Népi Felszabadítási Front nevű párt sérelmezte, hogy a miniszterelnök egyeztetés nélkül jelentette be a béke elfogadását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik