Nagyvilág

Budapest és London között indít járatot a LOT

Budapest és London között nyit új járatot jövőre a LOT lengyel légitársaság – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.

Az Embraer E190-es repülőgéptípussal üzemelő járat először február 18-án száll fel Budapestről, és a London központjától 6 mérföldre lévő London City Nemzetközi Repülőtérre közlekedik majd naponta kétszer, reggel és délután.

Szijjártó Péter a járat bejelentésekor tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az új világgazdasági környezetben a kapcsolatoknak a korábbinál fontosabb szerepük van, ezért kiemelt jelentőségű az új repülőjárat indulása. Hozzátette: folyamatosan tárgyalnak a LOT-tal annak érdekében, hogy leküzdjék a magyar nemzeti légitársaság hiányából fakadó versenyhátrányt.

Szijjártó Péter elmondása szerint Magyarországon 51 ezer embert foglalkoztatnak brit vállalatok, a kétoldalú kereskedelem értéke eléri az évi 6 milliárd eurót. Az új járat jelentősen könnyíti majd az üzleti kapcsolattartást a két ország között, ez hozzájárul ahhoz is, hogy a britek unióból való kilépése után Magyarország és Nagy-Britannia kapcsolatai a lehető legszorosabbak legyenek – mondta.

Rafal Milczarski azt hangsúlyozta, hogy a járatot teljesítő két repülőgép a budapesti bázisra kerül, és 2019-től magyar pilótákat is szeretnének alkalmazni.
Megjegyezte, hogy folyamatosan elemzik és figyelik a magyar piacot, az eddigi tapasztalataik nagyon kedvezőek.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója arról beszélt, hogy 2017-ben a repülőtéren kiszolgált 13 millió utas 15 százaléka utazott az Egyesült Királyságba, 12 százaléka pedig Londonba, ez a legnépszerűbb úti cél Budapestről. Az új járat elindulásával a magyar fővárosból több járat közlekedik majd Londonba, mint Bécsből vagy Prágából – tette hozzá.

A London City Nemzetközi Repülőtér (LCY) a Temze partján épült 1987-ben, egyetlen 1,5 kilométeres futópályával üzemel, ezért, és a zajszennyezési előírások miatt forgalma korlátozott. A legnagyobb típus, amelyet fogadni tud, a Bombardier CS100-as regionális, sugárhajtású repülőgépe. A légikikötőt tavaly 4,5 millió utas használta, többségük üzleti utazó volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik