Nagyvilág

Örül a svájci kormány a népszavazás eredményének

A vasárnap tartott svájci népszavazás hivatalos eredményei szerint a voksolók 75,7 százaléka utasította el a monetáris rendszer reformját, míg az online szerencsejátékról szóló javaslatot 72,9 százalék támogatta.

A monetáris rendszer reformját kezdeményezők azt akarták elérni, hogy szűnjön meg a kereskedelmi bankok pénzteremtési joga, amelyet kizárólag a jegybank kezébe adtak volna. A javaslattevők ezzel a svájci gazdaságot akarták megvédeni az esetleges későbbi pénzügyi válságoktól.

A német és svájci közgazdászok által kidolgozott elképzelés szerint a bankoknak megtiltották volna az úgymond rendkívüli pénzkihelyezést, mivel a jegybank az az egyetlen intézmény, amely pénzt teremthet. A kereskedelmi bankok csak annyi pénzt helyezhettek volna ki, amennyit a jegybanktól, más hitelnyújtótól kaptak volna, illetve lehetőség lett volna a betétek felhasználására.

Az elképzelésnek nem volt nagy támogatottsága, Svájc valamennyi vezető pártja ellenezte a javaslatot ugyanúgy, mint a cégek és a bankok.

A svájci kormány elégedettségét fejezte ki az eredmények hallatán.

Ueli Maurer svájci pénzügyminiszter szerint egy ilyen eljárás rengeteg kérdést vetne fel, és megvalósítása évekig húzódó problémákkal járna.

Ugyancsak vasárnap szavaztak a svájciak az online szerencsejáték kérdéséről. A megkérdezettek többsége támogatta azt a javaslatot, hogy a svájci kaszinók online szerencsejátékot is űzhessenek, ugyanakkor ezt megtiltsák azoknak a külföldi online működtetőknek, amelyeknek nincs bejegyzett működési engedélyük Svájcban.

A kormány szerint a javasolt változtatással a szerencsejátékokat működtető cégek Svájcban adóznának, és az így befolyó összeget a köz javára lehetne fordítani.

Kiemelt kép: Christiane Oelrich / DPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik