Nagyvilág

G7-csúcs: Trump visszavonta a zárónyilatkozat támogatását

Donald Trump amerikai elnök visszavonta a G7-csúcs résztvevőinek közös zárónyilatkozatának támogatását, amit Justin Trudeau kanadai kormányfő hamis állításaival indokolt.

A keddi amerikai – észak-koreai csúcs miatt Szingapúrba tartó Trump a Twitteren jelentette ki, hogy Trudeau hamis állításokat közölt a csúcsot követő sajtótájékoztatóján.

A kanadai kormányfő ugyanis arról beszélt, hogy sértőnek találja az amerikai vámtarifákat, melyeket Washington mások mellett Kanadára vetett ki.

Fogadkozott, hogy július 1-től Ottawa megtorló intézkedéseket hoz az Egyesült Államokkal szemben.

A kanadaiak udvarias és méltányos emberek, de nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni

– fogalmazott.

Trump azonban nehezményezte, hogy míg a csúcson Trudeau „nyájas és szelíd”, a sajtótájékoztatóján „nagyon tisztességtelen és gyenge” volt.

Az amerikai elnök állítása szerint Kanada óriási vámtarifákkal sújtja az amerikai földműveseket, munkásokat és cégeket, ezért is vonta vissza a zárónyilatkozat támogatását, kormánya pedig az amerikai piacot ellepő kanadai gépjárművek ellen fontolgat tarifákat.

A kanadai kormányfői hivatal a Twitteren reagált az amerikai államfő megnyilvánulására. Közölte: Trudeau nem mondott semmi olyat a sajtótájékoztatón, amit a csúcs alatt nem közölt egyaránt négyszemközt és nyilvánosan Trumppal.

Trudeau sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy közölte az amerikai elnökkel, július 1-től életbe léptetik megtorló tarifáikat az Egyesült Államokkal szemben. Hozzátette, Trump erre azt mondta, hogy szerinte az hiba lenne.

A személyeskedésig fajult diplomáciai vitát követően az EU-s országok jelezték: ragaszkodnak a zárónyilatkozathoz.

Trump a G7-en pedig azt javasolta, hogy Oroszországnak is részt kellene vennie a csúcstalálkozón, amit az európai tagok elutasítottak.

A G7-csoportnak az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország és Japán a tagja, a csoportban az Európai Unió is képviselteti magát. A csoport Oroszországgal kibővítve egy ideig G8 formátumban is ülésezett, de Oroszországot 2014 óta, az Ukrajna ellen elkövetett agresszió, a Krím félsziget elcsatolása óta nem hívják meg ilyen tanácskozásra.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Neil Hall)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik