Nagyvilág

Finnországban találkozott az amerikai és orosz katonai vezetés

Finnországban találkozott pénteken Joseph Dunford amerikai vezérkari főnök orosz kollégájával, Valerij Geraszimovval, hogy a többi között megvitassák Washington és Moszkva katonai kapcsolatait, valamint a szíriai és a nemzetközi biztonsági helyzetet – közölte az FNB finn hírügynökség.

A két katonai tisztségviselő a Helsinkitől északra fekvő, finn állami tulajdonban lévő Königstedt birtokon folytatott tárgyalásokat. Értesülések szerint sem sajtókonferenciát, sem közleményt nem terveztek.

Dunford egyébként csütörtökön egyeztetett Jarmo Lindberg finn vezérkari főnökkel.

Nagyszerű, hogy az Egyesült Államok és Oroszország párbeszédet folytat a feszült nemzetközi környezetben

– jelentette ki Timo Soini finn külügyminiszter a YLE közszolgálati televízióban. Hozzátette:

Finnország arról ismert, hogy képes megszervezni és hozzájárulni az ilyen tárgyalásokhoz.

Az FNB szerint Finnország utoljára 2008-ban biztosított helyszínt hasonló megbeszéléseknek. Geraszimov áprilisban tárgyalt Curtis Scaparrottival, a NATO európai erőinek főparancsnokával Bakuban. Ez volt az első ilyen jellegű találkozó, mióta mélypontra süllyedtek az észak-atlanti szövetség és Moszkva kapcsolatai az ukrajnai válsággal összefüggésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik