Nagyvilág

Folyamatosan nő a kábítószer-túladagolás okozta halálesetek száma Európában

Már negyedik egymást követő éve nő a kábítószer-túladagolás okozta halálozások száma Európában, és az esetek többsége a heroinhoz vagy annak metabolitjaihoz köthető – figyelmeztetett csütörtökön közzétett éves jelentésében az Európai Unió drogügynöksége (EMCDDA).

Az értékelés szerint 2016-ban 9138 ember vesztette életét túladagolás következtében a vizsgált országokban, az EU tagállamai mellett Norvégiában és Törökországban a 2015-ös 8749-cel és a 2014-es 7950-nel szemben.A túladagolás okozta halálozások csaknem felét Nagy-Britanniában és Németországban regisztrálták, ezeknek 84 százalékában mutattak ki opioidokat, az áldozatok több mint háromnegyede férfi, a halálozáskori átlagos életkor 39 év volt. A magas kockázatú kábítószer-használók körében továbbra is a túladagolás a fő halálozási ok.

A becslések szerint több mint 92 millió ember, az Európai Unió 15-64 éves népességének valamivel több mint egynegyede próbált már ki tiltott kábítószereket élete során. A férfiak körében ez gyakoribb (56 millió), mint a nőknél (36,3 millió). A leggyakrabban kipróbált kábítószer egyértelműen a kannabisz (87,8 millió), ezt követi a kokain (17 millió), az MDMA (13,5 millió) és az amfetaminszármazékok (12 millió).

Becslések szerint 18,9 millió fiatal felnőtt (15-34 éves) használt kábítószert az előző évben, ezen belül kétszer annyi férfi, mint nő. A felnőttek nagyjából 1 százaléka minden nap vagy majdnem minden nap használ kannabiszt.

Napjainkban az európai droghasználat több szert foglal magában, mint korábban, általános a politoxikománia. Bár a heroin és más opioidok használata viszonylag ritka, még mindig ezekhez a szerekhez köthetők az ártalmasabb alkalmazási formák, például az intravénás használat. Ennek kapcsán ugyanakkor a szakemberek tudatták: az injekciós bevitel hosszú távú tendenciája összességében továbbra is csökkenő.

A jelentésben felhívták a figyelmet az új pszichoaktív anyagok veszélyeire, és arról számoltak be, hogy 2017-ben átlagosan hetente egy új kábítószerről érkezett bejelentés az EU-ban, de az újonnan felismert anyagok száma (51) mintegy felére csökkent a 2015-ös tetőzéshez képest. Mint írták, ez részben annak lehet köszönhető, hogy az európai kormányok intézkedéseket hoztak az új szerek, s különösen a nyílt árusításuk betiltására.

Az új anyagok legnagyobb csoportját továbbra is a szintetikus kannabinoidok, a „herbál füstölőkeverékként” árusított szerek alkotják, és ezek kémiailag egyre többfélék: 2008 óta 179-at ismertek fel.

A leggyakoribb tiltott stimulánsoknak továbbra is a kokain, az MDMA és az amfetaminszármazékok számítanak. A jelentés szerint a kokain ára stagnált, viszont a hozzáférhetősége jelentősen nőtt, tisztasága pedig évtizedes rekordot ért el a kontinensen. Tavaly nagyjából 2,3 millió fiatal felnőtt fogyasztott kokaint a szervezet becslése szerint.

A 2016-ban bejelentett kábítószer-bűncselekmények becsült száma 1,5 millió volt az Európai Unióban, ami 33 százalékos emelkedést jelent 2006 óta. A használattal vagy birtoklással összefüggő bűncselekmények több mint háromnegyede a kannabiszhoz kapcsolódott.

Mintegy egymillió esetben foglaltak le tiltott kábítószereket, ez legtöbbször a szerhasználóktól elkobzott kis mennyiségeket jelent.

  • A leggyakrabban lefoglalt kábítószer a kannabisz, amely a lefoglalások több mint 70 százalékát teszi ki.
  • A kokain áll a második helyen, ezután következnek
  • az amfetaminszármazékok,
  • a heroin és
  • az MDMA.

Óvatos becslések szerint a drogok kiskereskedelmi piacának értéke 2013-ban 24 milliárd eurót tett ki az unióban, ezen belül a kannabisz részaránya a legmagasabb (38 százalék), ezt követi a heroin (28 százalék) és a kokain (24 százalék).

Az EU-ban 2016-ban 1027 új HIV-fertőzést jelentettek be intravénás kábítószer-használat révén megfertőződött személyeknél, ez nagyjából 5 százaléka azon HIV-diagnózisoknak, ahol ismert az átadás módja. Ez az arány az utóbbi évtizedben alacsony és stabil maradt. Az intravénás kábítószer-fogyasztók körében észlelt új HIV fertőzések száma az európai országok többségében csökkent.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Mihádák Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik