Nagyvilág

Sztrájkra készülnek az Európai Parlament tolmácsai

A munkaidejük egyoldalú megnyújtása miatt tiltakoznak.

Fennakadásokat okozhat az Európai Parlament jövő heti működésében, hogy a tolmácsok napi 1-2 órás sztrájkot helyeztek kilátásba a testület strasbourgi plenáris üléshetére. A munkaidejük egyoldalú megváltoztatása ellen tiltakoznak azután, hogy Klaus Welle EP-főtitkár a maximális napi munkaidő hétről nyolc órára emeléséről, valamint az ebédidő 45 percre csökkentéséről döntött. Emellett havonként nyolc órára emelték azt az időt, amennyit a tolmácsoknak az éjszakába nyúló üléseken kell dolgozniuk.

Az egyik szakszervezeti tisztségviselő arról beszélt a Politicónak, hogy a tolmácsolás jelentős stresszel jár, és a megnövelt munkaidőben már nem tudják garantálni a pontosságot. Rámutatott arra is, hogy az ENSZ-ben hat óra a napi munkaidő-korlát.

Az EP egyik szóvivője visszautasította azt az állítást, hogy nem egyeztettek a tolmácsokkal. Szerinte már tucatnyi tárgyalás zajlott az ügyben. Elmondása szerint havonta csak hat napon várják el a tolmácsoktól, hogy nyolc órát dolgozzanak, a csökkentett ebédidő pedig azokra vonatkozik, akik hat órát dolgoznak az adott napon. Emellett havonként egy héten sem Brüsszelben, sem Strasbourgban nem üléseznek az EP-képviselők, ilyenkor általában a tolmácsoknak sem kell dolgozniuk.

A tiltakozó tolmácsok egyébként bejelentették: hajlandóak elállni a sztrájktól, ha Welle leül velük egyeztetni. (Fotó: Europress / AFP / Frederick Florin)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik